DExpo 2014 – kínálat középiskolásoknak

Egyetem

A Debreceni Egyetem november 19-20-án kilencedik alkalommal rendez nyílt napokat, amelyre az intézmény iránt érdeklődő középiskolásokat várják.

A kétnapos program célja, hogy megmutassa a leendő egyetemistáknak, milyen lehetőségek várják őket a Debreceni Egyetemen, ha az intézményt választják továbbtanulásuk színhelyéül. A rendezvényre több mint 4500 érdeklődőt várnak a szervezők – hangzott el az egyetem beiskolázási programját ismertető november 17-i sajtótájékoztatón.

– A Debreceni Egyetem az ország legrégebben, folyamatosan ugyanabban a városban működő felsőoktatási intézménye, amelynek 14 karán csaknem 32 ezer diák tanul, ezzel az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye. A vidéki egyetemek és főiskolák közül pedig minket jelölt meg első helyen a legtöbb felvételiző az előző tanévben, országosan az ELTE után a második helyen állunk. Ezt a pozíciót, népszerűséget, az eddig elért minőséget és színvonalat szeretnénk megőrizni, illetve tovább javítani az idei beiskolázási időszakban – jelentette ki Bartha Elek, az egyetem oktatási rektorhelyettese.

A felvételi legfontosabb dátumairól és a változásokról szólva Pósánné Rácz Annamária főtitkárhelyettes, oktatási igazgató kiemelte: már csak kizárólag elektronikus úton, az e-felvételi rendszer keretében lehet a jelentkezéseket benyújtani 2015. február 15-ig. Az utolsó módosítások, hiánypótlások határideje július 10-e, az pedig, hogy ki hova nyert felvételt, a július 24-i ponthúzáskor derül ki.

A Debreceni Egyetem beiskolázási programjának része volt a november 5-i, középiskolai igazgatóknak, osztályfőnököknek szervezett fórum, a kari nyílt napok és a DExpo, amelynek mindkét napján délelőtt a karok tájékoztatói mellett szabadon látogatható órákon nyerhetnek betekintést az érdeklődők az egyetemi képzésbe. Akit pedig a tanórán kívüli elfoglaltságok is érdekelnek, megtudhatja – többek között – mit kínál a könyvtár, milyenek a kollégiumok, hogyan lehet az egyetem saját fejlesztésű DExam nyelvvizsgáját letenni, milyen problémákat tudnak orvosolni a Mentálhigiénés Központban, milyen ösztöndíjak közül választhatnak a külföldi tapasztalatokra vágyók, hogyan működik az egyetem tehetséggondozó programja, a DETEP, és idén is önálló standon ad tájékoztatást a Tanárképzési Központ.

– Az előző tanévtől újra osztatlan képzésként indultak el a tanárképzési szakok. Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján elmondható, hogy sikeres a hallgatók körében, hiszen amellett, hogy két szakon tanulhatnak egyszerre, folyamatosan, megszakítás nélkül 5+1, illetve 4+1 évet tölthetnek az egyetemen. Az osztatlan képzés növekvő népszerűségét mutatja, hogy 2014-ben 165 hallgatót vettünk fel a négy érintett karra (BTK, TTK, IK, ZK), szemben az előző évi 129-cel. A kétciklusú („bolognai”) képzés 2016-ig él, erre idén 101, tavaly 90 diák nyert felvételt – mondta el Maticsák Sándor tanárképzési főigazgató.

– A DExpo mindkét napján hasonló programokkal várjuk az érdeklődőket, akik tapasztalataink szerint sok hasznos információt szerezhetnek a rendezvényen az egyetemen folyó képzésről. Egy felmérés szerint az egyetem most első éves hallgatóinak több mint fele járt az egyetem legnagyobb beiskolázási programján – fogalmazott Rőfi Mónika főtitkárhelyettes, a DExpo-t szervező Alumni Központ vezetője.

A DExpo látogatói campus-túrán ismerkedhetnek az egyetemmel, ahol találkozhatnak eDE mókussal, az intézmény kabalafigurájával is, aki pedig vidámságra vágyik, délutánonként meghallgathatja a Dumaszínház előadóit: szerdán Aranyosi Péter, csütörtökön pedig Beliczai Balázs szórakoztatja a közönséget az Aulában.