A madárjelölés mestersége

Egyetem

Testközelből ismerhették meg az Egyetem téri campuson élő madárfajokat az egyetem polgárai és az érdeklődők szerdán.

Negyedik alkalommal rendezett nyilvános egyetemi madárgyűrűzést a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága február 24-én.

– Korábban, amikor elindítottuk a madárgyűrűzést, nem is gondoltuk, hogy ennyire népszerű lesz. Bizottságunk 2009-óta törekszik arra, hogy közelebb hozza az egyetem hallgatóihoz, dolgozóihoz a természetet, ez az esemény úgy gondolom az egyik legjobb példa erre – mondta Gyulavári Attila Zsolt, a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának elnöke.

A madárgyűrűzés szakszerű menetét a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék vezetője, Juhász Lajos és munkatársai mutatták be. A természet iránt fogékony hallgatók a gyűrűzés szakmai történetébe, jelentőségébe is betekintést nyerhettek, emellett lehetőség volt arra is, hogy testközelből csodálhassák meg a Nagyerdő változatos madárvilágát.

Az Élettudományi Épület előtt, az Országh László sétányon kihelyezett madáretető mellett egy speciális madárfogó hálót feszítettek ki a szakemberek. A befogást követően felvették a madarak legfontosabb ismertetőjegyeit, adatait, végül pedig egyedi azonosítóval ellátott alumínium gyűrűt helyeztek a madarak bal lábára.

Télen a kutatók nem a vonulás dinamikáját figyelik meg, hanem egy adott terület madárfaunáját, a fajok egyedsűrűségét, ivararányát, kondícióját. Emellett az Egyetem téri odútelepek költési sikerességét is ellenőrizték, ezzel a területhűségre is választ kaphatnak a kutatók. Az idei madárgyűrűzést minden szempontból az eddigi legsikeresebbnek értékelték a szervezők, hiszen több mint 100 madarat sikerült meggyűrűzniük a szakembereknek.