Az EU 2020. évi költségvetése: a Bizottság javaslata a munkahelyteremtésre, a növekedésre és a biztonságra összpontosít

Európa

A Bizottság a mai napon 168,3 milliárd euró összegű uniós költségvetést javasol 2020-ra az európai gazdaság versenyképesebbé tétele, valamint a szolidaritás és a biztonság előmozdítása érdekében az EU határainak mindkét oldalán.

Ez a hetedik és egyben utolsó éves költségvetés a 2014–2020-as időszakra vonatkozó hatályos hosszú távú uniós költségvetés keretében, és figyelembe veszi az abban meghatározott korlátokat. A költségvetési tervezet összeállításakor a cél a Juncker-Bizottság prioritásaival összhangban a meglévő programok és új kezdeményezések finanszírozásának optimalizálása, valamint az uniós hozzáadott érték fellendítése volt.

Günther H. Oettinger, a költségvetésért és az emberi erőforrásokért felelős európai biztos a következőket nyilatkozta: „A 2020. évi uniós költségvetési tervezet a Juncker-Bizottság utolsó költségvetési javaslata, amelynek célja, hogy továbbra is támogassa az EU prioritásait – azaz a munkahelyteremtést, a növekedést, a fiatalokat, az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, a biztonságot és a szolidaritást –, valamint előkészítse a következő költségvetési ciklusra való átmenetet. Felkérem a Tanácsot és az új Parlamentet, hogy időben jussanak olyan megállapodásra, amely stabilitást biztosít az EU jövőjére nézve.”

A Bizottság javaslata szerint a 2020. évi költségvetésben szereplő összegek a következő prioritási területekre összpontosulnak: a versenyképes gazdaság és a fiatalok; valamint a biztonság és a szolidaritás erősítése az EU-ban és azon kívül, és az éghajlatváltozás elleni küzdelem.

A 2020-ra javasolt teljes költségvetés 21%-a az éghajlatváltozás elleni küzdelmet támogatja. Ez összhangban van azzal az ambiciózus céllal, hogy az EU jelenlegi hosszú távú költségvetésének 20%-át az éghajlatváltozással foglalkozó tevékenységekre fordítsák.

Beruházás a versenyképes gazdaságba és a fiatalokba

Több mint 83 milliárd euró összegű kötelezettségvállalás segíti majd a gazdasági növekedés fellendülését, az európai régiókat, valamint a fiatalokat. Ebből az összegből:

  • A Horizont 2020 keretében Európa-szerte 13,2 milliárd euró (2019-hez képest +6,4%) – az EU kutatási és innovációs programjának utolsó és legnagyobb részlete – irányul a kutatásra és az innovációra, ezen belül is az európai szinten és globálisan gyors növekedési potenciállal rendelkező, magasan képzett innovátorok, kisvállalkozások és tudósok támogatása érdekében az Európai Innovációs Tanács utolsó kísérleti szakaszára.
  • 2,8 milliárd euró oktatásra az Erasmus+ keretében.
  • 117 millió euró az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre (IFK) a magas ifjúsági munkanélküliségi rátájú régiókban élő fiatalok támogatása érdekében (az IFK teljes finanszírozása így 2014–2020 között eléri a 4,5 milliárd eurót).
  • 1,2 milliárd euró (2019-hez képest +75%) Európa saját globális műholdas navigációs rendszerére, a Galileóra, hogy folytatni tudja piaci terjeszkedését, és világszerte a jelenlegi 700 millió felhasználóról 2020 végéig 1,2 milliárd felhasználót tudjon elérni.
  • 255 millió euró az európai védelmi ipari fejlesztési programra, hogy ösztönözzék az európai vállalkozások közötti együttműködést a védelmi vonatkozású termékek és technológiák fejlesztése céljából. A program lehetővé teszi, hogy a védelmi együttműködést uniós szinten teszteljék ebben a költségvetési időszakban egészen addig, amíg 2021-ben megkezdi működését a teljes körű Európai Védelmi Alap.

A biztonság és a szolidaritás erősítése az EU-ban és azon kívül

Európa számos kihívása nem ismer határokat. Az EU többször is alkalmazta a költségvetés rugalmasságát a katasztrófákra való reagálás, a migrációs kihívások kezelése és az EU külső határainak megerősítése érdekében. Különböző eszközeinek mozgósítása révén a 2020. évi költségvetés továbbra is az európai és azon kívüli szolidaritásba és biztonságba fektet be:

  • 420,6 millió euró (2019-hez képest +34,6%) az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségre (Frontex) a 2019 márciusában az Európai Parlament és a Tanács között született azon politikai megállapodás nyomán, hogy 2027-ig egy 10 000 határőrből álló készenléti alakulat jöjjön létre.
  • 156,2 millió euró az új rescEU programra (amely a meglévő polgári védelmi mechanizmus korszerűsítése) a földrengések, vegetációtüzek és egyéb katasztrófák hatékonyabb kezelése érdekében. Ennek segítségével kialakítható a reagálási kapacitások uniós szintű tartaléka, amely magában foglalja például az erdőtűzoltásra alkalmas repülőgépeket és helikoptereket, valamint a sürgősségi orvoscsoportok kapacitását.
  • 560 millió euró a Szírián belüli rászorulók, valamint a térségben a menekültek és befogadó közösségeik támogatása érdekében. Ez arra a felajánlásra való költségvetési válasz, amelyet a Szíria jövőjével foglalkozó 2019. évi III. brüsszeli konferencián tettek (a 2019. évi költségvetésben már előirányoztak 2,01 milliárd eurót Szíria számára).
  • A határregisztrációs rendszer, az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszer, a korszerűsített Schengeni Információs Rendszer, valamint az Európai Fenntartható Fejlődési Alap fejlesztésének folyamatos támogatása, azzal az átfogó céllal, hogy az uniós polgárok biztonságának megőrzése érdekében fokozzák az uniós információs rendszerek interoperabilitását.

Eredményeket lehetővé tevő költségvetés

A Bizottság egyik fő prioritása annak biztosítása, hogy az uniós költségvetésből származó minden egyes euró hozzáadott értéket teremtsen az uniós polgárok számára. Ez a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó, következő hosszú távú uniós költségvetésről szóló bizottsági javaslat egyik fő célkitűzése is.

A Bizottság a költségvetési tervezettel együtt a mai napon közzétette az uniós költségvetésből finanszírozott programok teljesítményértékelését, amely azt mutatja, hogy az uniós költségvetés kézzel fogható eredményeket hoz az emberek számára az EU-ban és azon kívül egyaránt.

Háttér-információk

A 2020. évi uniós költségvetés tervezete minden finanszírozandó program esetében két előirányzatot tartalmaz: kötelezettségvállalást és kifizetést. A kötelezettségvállalási előirányzat az adott évben szerződésben leköthető forrásokat, míg a kifizetési előirányzat a ténylegesen kifizetett összegeket jelenti. A 2020-ra javasolt uniós költségvetés 168,3 milliárd euró összegű kötelezettségvállalást (2019-hez képest +1,3%) és 153,7 milliárd euró összegű kifizetést (2019-hez képest +3,5%) tartalmaz.

Az uniós költségvetés elsősorban beruházási költségvetés, amely az uniós GNI nagyjából 1%-át és az összes uniós közkiadás hozzávetőleg 2%-át jelenti. Célja a nemzeti költségvetések kiegészítése és azon prioritások végrehajtása, amelyekről valamennyi uniós tagállam megállapodott.

A 2020. évi uniós költségvetés a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó jelenlegi uniós többéves pénzügyi keret utolsó költségvetése. A javaslat azon a feltételezésen alapul, hogy az Egyesült Királyság teljes mértékben részt vesz majd a 2020. évi költségvetés végrehajtásában és finanszírozásában, mintha tagállam lenne.

A Bizottság 2018 tavaszán tette közzé az EU következő, 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetésére irányuló javaslatait. A 2020. évi költségvetésről és a hosszú távú költségvetésről párhuzamosan zajlanak majd a tárgyalások a tagállamok és az újonnan megválasztott Európai Parlament között.

http://europa.eu