24 milliárd forinttal támogat a magyar kormány 66 székelyföldi beruházást

Európa

A székelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében 66 mezőgazdasági feldolgozóipari nagyberuházást támogat a magyar állam. A pályázatot lebonyolító Pro Economica Alapítvány közleményét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tette közzé csütörtöki hírlevelében.

A tájékoztatás szerint a benyújtott 72 pályázat közül a szakértőkből álló bíráló bizottság csak 6 pályázatot utasított el.
A nyertes pályázatok támogatási kerete megközelíti a 24 milliárd forintot. A nyertes pályázatok közül 31 Hargita megyéből, 18 Kovászna megyéből és 17 Maros megyéből érkezett.

Az elutasított pályázatok benyújtóinak jogában áll fellebbezni. Az esetleges fellebbezések elbírálása után az alapítvány elkezdi a támogatási szerződések aláírásának előkészítését.

Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta: kis- és középvállalatok jelentkezhettek a pályázatra, a teljes beruházás ötven százalékára. A másik ötven százalékot a befektetőnek saját forrásokból vagy banki hitelekből kell biztosítania. Az ügyvezető hozzátette: az önrész igazolása a támogatási szerződés megkötésének feltétele.

Kozma Mónika arról is beszámolt, hogy a pályázatok többsége már működő cégek fejlesztésére vonatkozott, de akadt zöldmezős beruházási projekt is. A működő cégek többnyire technológiai fejlesztésre pályáztak.

A mezőgazdasági nagyberuházásokat támogató program fő célja, olyan integrátorjellegű mezőgazdasági ipari egységek létrehozása, és az integrációt megvalósító vállalkozások támogatása, amelyek működésére alapozva a székelyföldi mezőgazdasági ágazatban hosszútávú fejlődést lehet elérni. A pályázatokat elbíráló jogi-műszaki-pénzügyi szakértői csoport, és a szakmai értékelők azokat a pályázatokat javasolták támogatásra, amelyek integrációt valósítanak meg, fenntarthatóak és hosszútávon működtethetőek, valamint gazdasági értelemben megalapozott adatokon alapulnak.