Erősíteni szeretné a MÁV a versenyképességét az árufuvarozásban

Gazdaság

Erősíteni kell a MÁV versenyképességét az árufuvarozásban – mondta a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója a Nemzeti közlekedési napok keddi megnyitóján Debrecenben.

Dávid Ilona hangsúlyozta, hogy a MÁV bevételei tavaly meghaladták a 90 milliárd forintot, de ennek 80 százaléka a személyszállításból folyt be, mindössze 20 százaléka származott árufuvarozásból.

A MÁV célja, hogy minél kevesebb állami költségtérítésre szoruljon a közszolgáltatási tevékenysége során – emelte ki. Hozzátette: ehhez növelni kell a külső bevételi forrásokat, nagyobb szerepet kell kapnia az árufuvarozásnak.

Dávid Ilona beszélt arról is, hogy a vasúttársaság szeretne sokkal markánsabban részt venni Budapest közlekedési életében. Ennek érdekében többek között a fővárosi pályaudvarok fejlesztésére és a MÁV intermodális szerepének erősítésére is szükség van – fűzte hozzá.

Az elnök-vezérigazgató emlékezetett arra, hogy a HÉV üzletág kiválik a BKV-ból, és a társaságot a fővárostól átveszi az állam, amely az üzemeltetést átadja a MÁV-csoportnak. Hangsúlyozta: a MÁV felkészült az új feladatra, fontos, hogy az átállás zökkenőmentes legyen, abból az utasok és a dolgozók ne érzékeljenek semmit.