Szakértő: csökken a drágulás mértéke a lakáspiacon

Gazdaság

Csökken a drágulás mértéke a lakáspiacon, az elmúlt két és fél évben folyamatosan és nagy ütemben emelkedtek a lakásárak országszerte, ami hosszú távon nem fenntartható – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

A szakértő kifejtette: éves szinten több mint 10 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten pedig több mint 20 százalékkal. Két év alatt másfélszereződtek a lakásárak a három évvel ezelőtti árakhoz képest – mondta.

Kiemelte, hogy Budapesten az ingatlanok átlagos négyzetméter ára 473 ezer forint volt június végén, egy 50 négyzetméteres átlagos ingatlan kicsivel több mint 23,5 millió forintba került.
A megyei jogú városokban is több mint 15 százalékos volt a növekedés, és körülbelül 250 ezer forint az átlagos négyzetméter ár. A kisebb községekben 3-4 százalékkal csökkentek az árak, az átlagos négyzetméter ár 97 ezer forint – tette hozzá.