Több mint 5 milliárd forint osztalékhoz jut Mészáros Lőrinc gigacége

Gazdaság

Az Opus Global Nyrt. leányvállalata, a Mészáros Építőipari Holding Zrt. közgyűlése 5,12 milliárd forint összegű osztalék kifizetéséről döntött az anyavállalat részére – tájékoztatta a befektetőket az Opus hétfőn.

Az Opus tavaly 54,1 milliárd forintos működési bevétel mellett 24,8 milliárd forint adózott eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde honlapján néhány nappal ezelőtt közzétett éves jelentése szerint. A működési bevétele 17 százalékkal, a profitja 320 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Az Opus a jelentős árbevétel és profit ellenére negatív üzemi eredményt (EBIT), valamint kamatok, adózás és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) mutatott ki, ez azonban a társaság szerint nem fest valós képet a tényleges eredménytermelő képességről.

A novemberben értékesített médiaportfólió által generált árbevétel és EBITDA ugyanis már nem szerepelhet az Opus konszolidált eredménybeszámolójában, a tőkeemelés során apportált, illetve megvásárolt, jelentős jövedelemtermelő képességű társaságok – Mátrai Erőmű, a Mészáros Építőipari Holding leányvállalatai – pedig csak az akvizíciók lezárását követő, december havi teljesítményükkel járultak hozzá a csoport konszolidált eredményéhez – mutatott rá a cég.