Debreceni Borkarnevál és Jazznapok

Kultúra Party Zone

Idén először együtt rendezik meg a Debreceni Borkarnevált és a Jazznapokat – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők, akik a két nagy debreceni nyári esemény első “házasítását” úgy harangozták be, hogy “ilyen cuvée-t a világon senki nem tud csinálni”.

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy a két szabadtéri rendezvény összevonásával a magyar dzsessz és a bor kapja a főszerepet a hétvégén a tavaly megújult Békás-tó partján.

A legrégebbi, folyamatosan működő hazai dzsesszfesztivál, az idén 44. alkalommal megrendezett Jazznapok és az Észak-Alföld legrangosabb borfesztiválja, a 16. Debreceni Borkarnevál együttes megrendezése reményeik szerint a hazai gasztrokulturális programkínálat élvonalát fogja képviselni – mutatott rá Széles Diána.

Maloschik Róbert, a Jazznapok művészeti tanácsadója elmondta, hogy a zenei programot az idén 50 éves Debreceni Jazz Együttes nyitja meg. Augusztus 6. és 9. között összesen 33 zenekar, több mint 160 magyar zenész lép közönség elé, amire 1981, a debreceni Jazznapok fénykora óta nem volt példa – emelte ki.

Különleges szerephez jut az idei programban az 1950-es, 60-as évek nagy kedvence, az újra felfedezett Hammond-orgona, amelynek első darabját 80 évvel ezelőtt, 1935-ben gyártották – magyarázta a szakember, megjegyezve, hogy a fesztivál egy ősbemutatónak is helyet ad: Domokos János Antal dzsesszmiséjét négy debreceni együttes fogja előadni.
Kovács Pál borszakértő, a Debreceni Borbarátok Társaságának elnöke elmondta, hogy a 22 hazai borvidékből 19 képviselteti magát összesen 64 borásszal Debrecenben, ahol csaknem 500 féle bort lehet majd megkóstolni a Békás-tó partján felállított pavilonokban.

A borkarneválon két gyümölcsborház, két pezsgőgyártó és három pálinkaház kínálatát is megkóstolhatják az első debreceni gasztrodzsessz dzsembori látogatói.
Tóth Ernő,a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető-helyettese hozzátette: a hétvégi eseményre 20-25 ezer látogatót várnak a Nagyerdőbe.

A Debreceni Bor- és Jazznapokon a következő kiállítókkal találkozhatunk:

Borászatok:
Antal Pincészet, Baja I Badacsonyi Fröccsterasz I Balla Géza Pincészete, Arad-hegyalja I Barta Pincészet, Mád I Béla és Bandi, Balatonszőlős I Bock Pince, Villány I Csányi Pincészet, Villány I Csobánci Bormanufaktúra I Danubiana-Vitis, Tolna I Dénes Hegybirtok, Nagy-Somló I Disznókő Borászat, Tokaj I Dúzsi Tamás Pincészete, Szekszárd I Eke Bor, Balaton-felvidék I Érmellék – Debrecen szőlőskertje I Feind Borház, Balatonfőkajár I Fekete Borpince, Szekszárd I Figula Pincészet, Balatonfüred I Font Pincészet, Soltvadkert I Frittmann Borászat, Soltvadkert I Gál Tibor, Eger I Garamvári Szőlőbirtok, Balatonlelle I Gere Pincészet, Villány I Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány I Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tokaj I Günzer Tamás, Villány I Heimann Birtok, Szekszárd I Hetényi Pincészet, Szekszárd I Hilltop, Neszmély I Kecze-Hady Kézműves Pince I Kiss István Pincészete, Tolcsva I Koch Borászat, Hajós-Baja I Kovács-Harmat Pincészet, Versend, Villány I Kúcs Gyula, Villány I Lajvér Borház, Szekszárd I Laposa Birtok, Badacsonytomaj I Lídia Borház, Zánka I Lisicza Borház, Pécs I Mádi Borház I Mészáros Pál, Szekszárd I Nachbil Pincészet, Krasznabéltek I Nagy & Nagy Borászat, Tapolcai-medence I Nagygombos Borászat, Mátra I Nagyrédei Szőlők Borászat I Öregbaglas Szőlő, Kéthely I Petrény Winery, Eger I Royal Tokaji Borászat I Sauska, Tokaj és Villány I St. Andrea, Eger I Szabó Laci Pincészete, Tolna I Szeleshát Szőlőbirtok, Szekszárd I Szent Tamás Pincészet, Mád I Takler Pince, Szekszárd  I Taschner – Winelife, Sopron I Tokaj Hétszőlő, Rákóczi Pince I Tornai Pincészet, Somló-hegy I Tóth Ferenc Egri Borvár, Eger I Tűzkő Birtok, Bátaapáti I Veress Pince, Zala I Vin Art Borház, Villány I Vineum Borház, Tállya I Virághegyi Bor, Szekszárd I Vylyan, Villány

Gyümölcsbor:
Gyümölcsborok Háza, Debrecen I ST gyümölcsborok

Pálinka:
Bolyhos Pálinka I Gyulai Pálinka I Panyolai Pálinkák Szatmárból

Pezsgő:
Törley Pezsgőpincészet I Hungária Pezsgőpincészet

Gyümölcslé:
Derecskei Gyümölcsös

A részletes program:

JAZZMA SZÍNPAD
Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
18.00 Debreceni Jazz Együttes 16.30 D.A.S. Trio 16.30 Várallyay Petra Trio 18.00 Fekete István Quintet
20.00 Hajdu Klára Quartet 18.15 Vörös Janka e-Series 18.15 Bolyki Sára Quartet
22.00 20.00 EastWing Group 20.00 Oláh Krisztián Trio+Oláh Kálmán, Jr.és Egri János Jr.
00.00 22.00 Loop Doctors 22.00 Szüret Utcza

 

K1 SZÍNPAD
Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
18.30 Tóth Ilona Csilla – Pataj György Duo 17.00 Santa Diver 17.00 Fonay Tibor feat. Gyémánt Bálint Trio 19.30 Debrecen Dixieland Jazz Band
20.30 Bágyi Balázs New Quartet feat. Soso Lakatos Sándor 18.45 Gáspár Károly Trio 18.45 Euro-African Playground
22.30 20.30 Berdisz Tamás Quartet 20.30 Oláh Szabolcs Quintet
00.30 22.30 The Subtones feat. Jónás Vera 22.30 Balogh Tamás Quartet

 

 

FÓRUM SZÍNPAD
Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
19.00 Lukács Eszter – Juhász Attila Duo 17.30 Ludányi Tamás Quartet 17.30 Ávéd János Quartet
21.00 Jaco Pastorius Tribute Band 19.15 Szalay Gábor Organ Trio 19.15 Organism 20.30 Debrecen Big Band
23.00 21.00 Bin – Jip 21.00 Premecz – Gyárfás Organ Trio
01.00 23.00 Zolbert 23.00 Random Trip feat. Fábián Juli

 

Nyitva tartás: csütörtökön 16 órától éjfélig, pénteken és szombaton déltől éjszaka fél 3-ig, vasárnap déltől 22 óráig. A rendezvények ingyenesek.