Ittas vezetés miatt kell felelniük

Rendőrség
A hajdúhadházi és a berettyóújfalui rendőrök két férfival szemben is bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint 2015. november 21-én 14 óra 20 perckor egy férfi személygépkocsijával haladt Nyíradony felől Nyíracsád irányába, amikor a személygépkocsi sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg és egy kanyarban nekiütközött egy villanyoszlopnak. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a 35 éves sofőrt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Az járőrök még a helyszínen elvették a sofőr vezetői engedélyét, majd további mintavétel céljából előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták Á. Attilát, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A nyírábrányi lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a hajdúhadházi rendőrök a napokban befejezték és az ügy iratait – bíróság elé állítási javaslattal – továbbították az illetékes járási ügyészségnek.

Bíróság elé állítási javaslattal zárult a napokban az a nyomozás is, amelyet a berettyóújfalui rendőrök folytattak egy debreceni lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A járőrök 2015. november 26-án 5 óra 55 perckor Létavértes belterületén észrevettek egy, a Petőfi utcáról irányjelző használta nélkül kikanyarodó gépjárművet. A sofőr a korlátozott látási viszonyok ellenére világítás nélkül közlekedett. A rendőrök megállították a gépkocsit és igazoltatták a 39 éves vezetőjét, akiről megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért őt további mintavétel céljából előállították a Létavértesi Rendőrőrsre. A nyomozók később gyanúsítottként kihallgatták L. Károlyt, aki beismerő vallomást tett. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.