Szépen helytálltak a debreceniek a Gróf Széchenyi Ödön XIII. Országos Tűzoltósport-versenyen

Rendőrség

A kétnapos verseny első napja a horoglétramászással és az akadályfutással, a második nap a négyszer százméteres váltófutással és a kismotorfecskendő-szereléssel telt. A megmérettetésen a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot a debreceni tűzoltóság szép eredményeket elérő csapata képviselte.
A legelső versenyszám rögtön a „falra mászás”, azaz a horoglétramászás volt. A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ udvarán lévő mászóházakon egyszerre négy versenyző teljesítette a feladatot. A dolguk az volt – áll a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján –, hogy megfelelő biztonsági intézkedések mellett egy legalább nyolc és félkilós horoglétrát nagyjából harminc méteres futás után beakasszanak a mászóház első emeleti ablakába, felfussanak a létrán, beüljek a párkányra, a létrát feldobják a következő emeletig, ismét másszanak, beüljenek, lajtorját dobjanak, majd az utolsó létrázás után a harmadik emeleti ablakon beugorva megállítsák a stoppert. Ebben a számban az idén a debreceni csapat egyik tagja, Kupás Gergő tűzoltó törzszászlós bizonyult a legjobbnak. Őt a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltója, Stróbl Gergely tűzoltó főtörzsőrmester követte. A dobogó harmadik fokára szintén egy hajdú-bihari tűzoltó, Harsányi Gergő tűzoltó főtörzsőrmester állhatott.

A nyitónap második számában, a százméteres akadályfutásban az egyébként kimagasló teljesítményt nyújtó hajdúságiak közül Kupás Gergő érte el a legjobb eredményt, a harmadik legjobb időt futotta. A törzszászlós végül egyéni összetettben az első helyen végzett.

A megmérettetés első napján elért kiváló eredményeknek és a második napon a kismotorfecskendő-szerelésben megszerzett negyedik helynek, valamint a példás helytállásnak köszönhetően a Daragics Mihály tűzoltó főtörzszászlós vezette debreceni fiúk végül a csapatok között a hatodik helyen végeztek.

A versenycsapat tagjai:

Kupás Gergő c. tű. törzszászlós

Harsányi Gergő c. tű. főtörzsőrmester

Nagy Ádám c. tű. törzsőrmester

Berecki Bence tű. őrmester

Kiss Tamás c. tű. főtörzsőrmester

Reszegi Norbert c. tű. törzsőrmester

Remenyik Máté tű. őrmester

Kis István tű. őrmester

Czeglédi Lajos c. tű. főtörzsőrmester

Szabó Tibor c. tű. főtörzsőrmester

 

-Rácz Máté, Katasztrófavédelem-