Volt feleségét keverte gyanúba egy hajdúböszörményi férfi

Rendőrség

Ellene és társa ellen a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntette miatt nyújtott be vádiratot.

A vádlott és társa, a jelenlegi felesége 2016. március 3-án este a hajdúböszörményi lakásukon veszekedtek, majd az asszony egy késsel combon szúrta a férjét.

A vádlott a sérülése után taxival elment a volt felesége házához, ahol vitatkoztak, egymással, majd telefonon bejelentést tett a rendőrségre és azt állította, hogy a volt felesége nem engedi a közös gyermekük láthatását, továbbá őt a háznál többen megtámadták, belevágták a kést.

Az intézkedő rendőrök még aznap este kihallgatták a vádlottat, aki továbbra is a volt feleségére hárította a felelősséget a sérüléséért, ezen túl a férfi jelenlegi felesége azt állította, hogy a férje felsőruházatán keletkezett szakadásokat is a volt házastárs okozta.

A beszerzett bizonyítékok cáfolták az állításokat, majd mindketten elismerték, hogy valótlan nyilatkozatot tettek, ezért a volt feleség ellen büntetőeljárás nem indult.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottak ellen társtettesként elkövetett hamis vád bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Hajdúböszörményi Járásbíróságra. A tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.