Újabb drogdílereket kaptak el Debrecenben

Rendőrség

A hajdú-bihari rendőrök szervezett akcióban elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársainak olyan információ jutott a tudomására, hogy két férfi kábítószert értékesít különböző szórakozóhelyek környékén Debrecenben. A gyanú szerint a drogot a budapesti H. András hozta a városba, amit azért adott át K.-K. Krisztiánnak, hogy ő azt továbbértékesítse. A nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen 2017. június 20-án 10 óra 40 perckor a kábítószer átadása közben ütöttek rajta a két férfin egy helyi társasház előtt. A rendőrök a két férfi ruházatát átvizsgálták, amely során H. Andrásnál 280 gramm marihuánát találtak és foglaltak le. A nyomozók a két férfit előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették őket.  A nyomozóhatóság előterjesztést tett az előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2017. június 22-én elrendelt.

A Hajdú-Bihar megyei felderítők 2017. június 21-én házkutatást tartottak egy H. Andráshoz köthető férfi budapesti lakásában, ahol 200 gramm kokaint, kis mennyiségű marihuánát, valamint a kábítószer kiméréséhez szükséges digitális mérleget és készpénzt foglaltak le.

A férfiakkal szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – folytatja a büntetőeljárást, amelyben további nyomozati cselekmények várhatóak.