Áttért a szemközti sávba – balesetet okozott

Rendőrség

A berettyóújfalui rendőrök közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy monostorpályi lakossal szemben.

A 26 éves férfi 2017. július 18-án 6 óra 10 perckor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett a 4808-as számú úton Pocsaj felől Hosszúpályi irányába. A sofőr egy enyhe jobbra ívelő útkanyarulat után áttért a szemközti forgalmi sávba és frontálisan összeütközött az ott közlekedő gépkocsival. Az egyik gépjármű vezetője súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a napokban bíróság elé állítási javaslattal lezárta a baleset vizsgálatát és az ügy iratait megküldte a járási ügyészségnek.