Bíróság, kalapács

Vádat emeltek a román férfi ellen, aki halálos balesetet okozott az M1-esen

Rendőrség
Kövesd a Facebookon a Debreceni Napot, és nem maradsz le a friss helyi, országos és egyéb hírekről!

Kövesd a Google Hírekben a Debreceni Napot, nem bánod meg!

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves román férfival szemben, aki – a vád szerint – nem megfelelően választotta meg járműve sebességét az autópályán és ezzel balesetet okozott.

A vád szerint a 30 éves férfi 2023 decemberében közlekedett járművével és a hozzákapcsolt utánfutóval Mosonmagyaróvár irányába az M1-es autópályán. A járműben egy utast szállított, így haladt az esőtől nedves úttesten. Közlekedés során nem volt kellő figyelemmel a nedves útviszonyokra és a jármű mögé kapcsolt utánfutóra, ezért megcsúszott, majd keresztbe fordulva a szalagkorlátnak ütközött. Az onnan visszacsapódó autó a gyorsítósávon közlekedő jármű oldalának is ütközött. A baleset során a vádlott által vezetett jármű utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A terhelt ellen az ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat. Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

A melléklet felvételen a baleset látható a gyorsítósávon haladó jármű fedélzeti kamerájából:

(ugyeszseg.hu)