A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki – a vád szerint – fizetés nélkül akart távozni az autószerelőtől, ezért a motorháztetőbe kapaszkodó sértettet is magával vitte.
A vádirat szerint a 40 éves férfi műszaki hibás kocsiját 2025 májusában a sértett autószerelő szállította el a műhelyébe és javította meg egy Mosonmagyaróvár melletti településen.
A műszaki mentés és a javítás – a defektes abroncs cseréje – összesen 40 000 forintba került. A terhelt ezt az összeget nem akarta megfizetni a sértettnek, hanem a kerékcserét követően beült a járműbe, és megpróbált elhajtani a műhelyből. A sértett, hogy ezt megakadályozza a gépkocsi mellé lépett, majd mikor látta, hogy az elkövető el fog hajtani felkapaszkodott a motorháztetőre.
A vádlott nem törődött vele, hogy a sértett a motorháztetőben kapaszkodik, hanem gyorsított, majd hirtelen fékezett. Ettől a sértett a járműről leesett. A vádlott ez után anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy az autószerelő megsérült-e elhajtott a helyszínről, úgy hogy a gépkocsin a ki nem fizetett, ezért a sértett tulajdonát képező abroncs volt.
A sértett a cselekmény során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség rablás, közúti veszélyeztetés, és minősített segítségnyújtás elmulasztása bűntettével vádolta meg az elkövetőt. Vele szemben – a halmazati szabályokra figyelemmel – akár tizenegy év szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.
(ugyeszseg.hu)