Soha nem költött még el ennyi pénzt Debrecen, mint amennyit idén fog

Gazdaság Helyi hírek

Barcsa Lajos alpolgármester szerdán arról beszélt, hogy 2017-ben több mint 74 milliárd forint áll a város rendelkezésére. Lássuk, mire költjük.

Debrecen 2017. évi költségvetése történelmi jelentőségű. Ilyen nagy mérleg főösszeggel, 74,1 milliárd forinttal még sohasem tervezte gazdálkodását a város. Történelmi jelentőségű az a tény is, hogy összességében 66 pályázati fejlesztésre 27,5 milliárd forintot fordítunk idén. Ebben az uniós pályázatokon túl benne vannak a Kertségi Fejlesztési Program elemei és az intézményi felújítások is. Az idei költségvetés három pilléren nyugszik: fejlődés, stabilitás és gondoskodás. A büdzsé egyszerre képes garantálni a fejlődést, az intézmények működésének stabilitását és a debreceniek életkörülményeinek folyamatos javítását.

I. Lakótelepfejlesztési program 3, 470 milliárd Ft

A rendszerváltás óta eltel időszak legnagyobb és legkomplexebb lakótelepfejlesztési programja indul idén Debrecenben. A város 8 lakótelepén korszerűsítjük a debreceniekkel együttműködve az érintett városrészek zöld területeit, javítjuk a vállalkozások feltételeit és teremtünk jobb életminőséget az ott élőknek. A beruházások teljes projektösszege 3 milliárd 470 millió forint. Ilyen nagyságrendű forrás soha nem állt még rendelkezésre a lakótelepek fejlesztésére.

A projektek ütemezésének és műszaki tartalmának véglegesítése, valamint a tervezők kiválasztására irányuló eljárások indításának előkészítése folyamatban van.

Terveink szerint idén ősszel indulhat a fejlesztés 5 lakótelepen, további háromban néhány hónappal később.

Játszóterek felújítása és fejlesztése, újak építése, kondiparkok építése, sportpályák felújítása, parkolóhelyek kialakítása, zöldfelületek minőségének növelése, járdák, szervízutak rekonstrukciója, parki eszközök, padok, hulladéktárolók kihelyezése szerepel a programban.

1.Újkert 653 millió Ft

2. Vénkert 613 millió Ft

3. Sestakert 181 millió Ft

4. Libakert 239 millió Ft

5.Dobozi lakótelep 296 millió Ft

A program legfontosabb eleme a Fényesudvari kispiac korszerűsítése. Megújítjuk és lefedjük az elárusítóhelyeket, igényes környezetet alakítunk ki a vásárlók részére (korszerűsítjük a burkolatot és a világítást, a bejárati részeket üvegfallal zárják a huzathatás csökkentése érdekében). A beruházás 135 millió forintba kerül. 2017 első felében elindulhat a kivitelezés, melynek időtartama várhatóan hat hónap.

6. Tócóvölgy 428 millió Ft

7. Tócóskert 919 millió Ft

Kívül-belül megújul a Tócóskerti kispiac. Az időjárástól védett helyen árulhatják termékeiket az árusok, lesznek üzlethelyiségek, vizesblokkok, piacfelügyeleti iroda és raktárak. A piacot 2018-ban vehetik birtokba a tócóskerti és a tócóvölgyi vásárlók. A piac kivitelezési munkái akár 2017 nyáron elkezdődhetnek, melynek várható időtartama egy év.

8. Sóház 141 millió Ft

II. Gazdaságfejlesztés 5, 679 milliárd Ft

 

A, Déli gazdasági övezet 4, 518 milliárd Ft

A gazdaságfejlesztés területén a legnagyobb programunk, amely idén indul a déli gazdasági övezet kialakítása. Az ipari terület infrastrukturális előkészítése zajlik jelenleg: a gáz, víz, elektromos hálózatok tervei elkészültek, a kivitelezés márciusban indulhat.

A fejlesztés nemcsak a betelepülő cégeknek, hanem a környéken élőknek is fejlődést, fejlesztést jelent. A program keretében megépül ugyanis a Mandolás utcát a TESCO körforgalommal összekötő út. Ennek azért nagy a jelentősége, mert így a tégláskertiek nemcsak a Gázvezeték, hanem a Mikepércsi út felől is bejuthatnak a városba. Az útépítés rendelkezik építési engedéllyel, májustól novemberig elkészül.

B, Egyetemi Innovációs Park megközelíthetőségének javítása 361 millió Ft

Csaknem egy kilométeres utat építünk a 33-as főút, úgynevezett METRO csomópontjától északi irányba. Az út elsősorban az új thyssenkrupp gyár megközelíthetőségét szolgálja, de a jövőben az autópálya elkerülővel is összekötjük. A beruházás költsége 361 millió forint, most pályázunk.

C, Júliatelepi útkorszerűsítés 800 millió Ft

Júliatelepen 7 utcát érinti az útépítés: Kőrösi Csoma Sándor utca, Vályi Nagy Tibor utca, Hetényi János utca, Kard utca (Vályi Nagy Tibor – Zólyom utca közötti szakasz), Zólyom utca, Futó utca és az Apafája utca (Zólyom utca – Apafája erdő közötti szakasz).

Az Apafája, Zólyom, Kard és Kőrösi Csoma Sándor utcák kétirányú forgalommal kerültek megtervezésre 6,5 m burkolatszélességgel, egyoldalú járdaépítéssel. A Vályi Nagy Tibor és Hetényi János utca egyirányú, egymással összhangban lévő forgalmi rendű kialakítással, 5,5 m burkolatszélességgel és egyirányú járdaépítéssel kerültek megtervezésre. A Futó utca szintén 5,5 m széles burkolattal kerül kialakításra. A gazdasági zóna közvetlen megközelíthetősége érdekében az Apafája utca – Apafája erdő találkozásánál kapunyitás tervezett.

A beruházás 800 millió forintba kerül, jelenleg a kisajátítás zajlik, amelyre a 2017-es költségvetésben 300 millió forintot különítettünk el. Amint ez sikerrel befejeződik, kezdődhet a kivitelezés.

8 thoughts on “Soha nem költött még el ennyi pénzt Debrecen, mint amennyit idén fog

  1. Pacon többszáz nagycsaládos él,az alpolgármester képviselői terűlete—-Alpolgármester Úr !-hogyan képviseli terűletét ?

  2. Inkabb a ho es jeg eltakaritasara forditsak a penzt, a katyuk javitasara, a belvarosi omladozo hazak falara. ennyi penzt elkoteni korszerutesre. legalabb nem zsebelik be mindet, csak 3/4-et.

  3. Szeretném megjegyezni, hogy megint lemaradt ebben az évben is a Mézes-hegy, Pipó-hegy, Kérész utca rendbe tevése. Múlt év augusztusa óta még válaszra sem méltatnak a részükre elküldött – lakók által aláírt – levelünkre. Több olyan problémát leírtunk, melyek kivitelezhetőségét ebben az évben vártuk volna. Évről évre mindig marad minden a régiben.

  4. Jo lenne mar a kulso letai ut fejlesztese is mert mindig kimarad valamiert! Varjuk mar 30 eve, hogy kijarjon a busz,a toig, a buszfordulo is ki lett jelolve, mar 15 eve, de az ut meg nincs befejezve! Meddig kell meg varni az embereknek, hogy valami elkezdodjon??!!! Nagyon sokan laknak a zartkertekbe, sok kisgyerek, es nem konnyu a kozlekedes, foleg telen, es esoben! A polgarmester tehetne mar valamit az emberek erdekeben!??

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.