4,2 milliárd forintból bővített Debrecenben a Neopac – Új dolgozókat vettek fel

Helyi hírek

Száznyolcvan munkahelyet védett meg a Neopac Hungary Kft. 4,2 milliárd forintos bővítése – számolt be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.

Három újabb beruházás valósult meg a járvány harmadik hulláma alatt, ezzel 800 munkahely megőrzése vált biztossá. A Neopac Hungary Kft. 4,2 milliárd forintból bővített Debrecenben, 180 munkahelyet védett meg.

A debreceni cég újrahasznosított műanyagból és megújuló erőforrásból származó anyagokból is gyárt tubusokat. A beruházás előtt 178, most 216 fővel dolgoznak. A 4,2 milliárd forintos beruházásból  957,2 millió forint érkezett támogatásként.

A pénzből egy új, nagy sebességű gyártósort és az iparágban újdonságnak számító digitális nyomtatót telepítettek. Ezzel a gyártás során keletkező technológiai hulladékot szeretnék minimalizálni. A megmarad hulladékot majdnem 100 százalékban tovább értékesítik utólagos felhasználásra – nyilatkozta Oláh Gábor Csaba a cég ügyvezető igazgatója.

 

Szépen gyűlnek a kupakok Debrecenben

A bejegyzésből még kiderül, hogy a Pemü Műanyagipari Zrt. 124 millió forintos solymári beruházásával 320 ember munkahelyét őrizte meg. Az Airvent Légtechnikai Zrt. 275 millió forintból növelte kapacitásait Kecskeméten, 328 család megélhetése maradt biztosított. A Nagyvállalati Beruházási Támogatás a kormány egyik legeredményesebb beruházásösztönző programja, ezért idén is folytatjuk 25 milliárd forintos kerettel – teszi hozzá Varga Mihály.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.