Ifieszta ifjúsági táncbörze lesz Debrecenben

Kultúra

Első alkalommal rendezik meg az Ifieszta ifjúsági táncbörzét a hétvégén Debrecenben, a hagyományteremtő szándékkal szervezett program illeszkedik az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 cím elnyerését célzó törekvésekhez – közölték a táncbörze szervezői hétfőn sajtótájékoztatón, a helyi ifjúsági házban.

Halász D. János, az ifjúsági ház ügyvezetője elmondta: a versenyre 18 csapat nevezett, összesen mintegy kétszáz táncos mutatkozik be május 13-án a ház udvarán felállított színpadon.

A versenyen keresik Debrecen legjobb táncosait, akik a jövőben különféle rendezvényeken, így az augusztusi virágkarneválon léphetnek fel, illetve képviselhetik Debrecent a külföldi, testvérvárosi programokon – tette hozzá.

Porkoláb Gyöngyi, az EKF Debrecen 2023 Nonprofit Közhasznú Kft. operatív igazgatója kiemelte: a pályázatkészítés folyamatában szeretnék megmutatni, hogy a debreceniek is részesei a felkészülésnek, a helyi közösségek együttműködése nagymértékben hozzájárulhat a program sikeréhez.

Az ifjúsági ház kezdeményezése “gyökereket ereszt”, olyan fiatalokat is bevon a munkába, akik hat év múlva, ha sikeres pályázata után Debrecen lesz Európa Kulturális Fővárosa, oszlopai lehetnek a kulturális programoknak, rendezvényeknek.

Porkoláb Gyöngyi utalt rá, hogy már más területeken is zajlik a felkészülés: az Apolló moziban a “Debrecen 2023 filmklubban” minden hónap 23-án bemutatnak egy-egy európai filmet, amit beszélgetés követ, a Déri Múzeumban minden hónap 23-án műtárgy-keresést szerveznek a fiataloknak, az ifjúsági ház pedig EKF rejtvényfejtőknek ad otthont ezeken a napokon.

Az idei a felkészülés, a pályázatírás, az együttműködés éve: meg kell mutatni, van olyan kulturális közösségi erő Debrecenben, amire lehet támaszkodni az EKF-pályázat során – jegyezte meg az operatív igazgató.

Hercz Vilmos, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. kulturális menedzsere hozzátette: a táncbörze segít a város rendezvényszervezőinek abban, hogy a legkiválóbbak felkarolása révén valóban színvonalas táncprodukciók gazdagíthassák a város kulturális életét.

A táncosoknak fontos a megmérettetés, minden fellépés ünnep a számukra – mondta a maga is táncos Hercz Vilmos megjegyezve: a csoportoknak egy hónap állt rendelkezésükre, hogy új koreográfiát készítsenek, új elemekkel gazdagítsák produkcióikat.