A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves férfi ellen, aki kábítószer fogyasztást követően, eltiltás hatálya alatt vezetett, majd a rendőrök elől menekülve halálos balesetet okozott.
A vádirat szerint a 25 éves férfi és 38 éves élettársa, 2024 novemberében, egy Győr melletti településen fogyasztottak kábítószert. Ezt követően gépkocsiba ültek, melyet a férfi vezetett, annak ellenére, hogy őt korábban a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. Ilyen állapotban a férfi több járművet szabálytalanul előzött meg, nem törődve azzal, hogy szemből is volt forgalom.
Erre figyeltek fel a rendőrök, akik a megkülönböztető jelzést használva egy járőrautóval követni kezdték a férfit. Az elkövető menekülni kezdett, növelte sebességét, azonban ennek során elvesztette uralmát a jármű felett, és elsodorta a vele azonos irányba kerékpározó sértettet, majd az úttestről lesodródva, egy kapubejárónak csapódva állt meg.
A tettes és élettársa ezután kiszálltak az autóból és futva menekültek a helyszínről, azonban a rendőrök elfogták őket.
A baleset következtében a kerékpáros a helyszínen életét vesztette.
A férfi ellen halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, minősített segítségnyújtás elmulasztása bűntette, kábítószerrel visszaélés és eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. Vele szemben a halmazati szabályok alapján akár tizenegy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.
A férfi élettársa ellen segítségnyújtás elmulasztása és kábítószerrel visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
(ugyeszseg.hu)