A műszaki szakma napjai az egyetemen

Egyetem

Az Épületgépészeti, valamint a Mechatronikai és Villamosmérnöki Tanszékek szakmai napokat tartottak október 15-16-án a Műszaki Karon.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszéke nemcsak előadásokat, de a szakmai résztvevőknek akkreditált továbbképzést is szervezett a kétnapos rendezvényen.

– A szakmai napok célkeresztjében az energia áll, mivel állandó aktualitással bír. Idén olyan előadókat hívtunk meg, akik nagy rálátással vannak az energiapolitikai helyzetre is. A végzés előtt álló hallgatóknak nagyon fontosan ezek a fórumok, hiszen aktuális szakmai kérdésekbe tudjuk őket bevonni, de a gyakorló mérnököknek is újdonságokat tud nyújtani a program. Pénteken kifejezetten olyan továbbképzést tartunk, amiért kreditpontokat kaphatnak, és teljesíthetik az éves kötelező továbbképzésüket – összegezte a szakmai napokat Kalmár Ferenc dékánhelyettes, az épületgépész tanszék vezetője.

Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület főtitkárának, Molnár Lászlónak plenáris előadásával indult a programsorozat, a főtitkár az európai energiaellátás aktuális kérdéseiről beszélt a hallgatóságnak. Előadásából azt is megtudhattuk, hogy Magyarországon a szél- és napenergia szerepe csupán 1% a hazai energiatermelésben.

A Műszaki Karon párhuzamosan tartották a Mechatronikai és Villamosmérnöki Tanszék szakmai napjait is, amelyeken az ipar képviselőinek előadásai mellett a mechatronikai képzőhelyek országos találkozóját is megrendezték. Az első alkalommal összehívott találkozó résztvevői áttekintették a mechatronikai mérnök képzés első évtizedét, s a tudományterület öndefiníciójára is kísérletet tettek, hiszen sokan még a mai napig sem tudják pontosan, mivel foglalkozik egy mechatronikai mérnök.

– Az álláshirdetéseknél is megfigyelhető, hogy ha cégek mechatronikai tudást várnak el egy adott állásra, akkor sem feltétlenül mechatronikai mérnökök jelentkezésére írnak ki pályázatot, ez pedig az ismerethiányból következhet – hívta fel a figyelmet egy problémára a tanácskozáson Husi Géza, a Műszaki Kar dékánhelyettese, tanszékvezetője.

– A gépészeti, villamosmérnöki, elektronikai és az ezeket átfogó informatikai tudás egyaránt a mechatronikusok sajátja. Tipikus mechatronikai eszközök a robotok – fogalmazott Korondi Péter, a BME Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékének vezetője.

A mechatronikai tanszék szakmai napjain a végzős hallgatóknak is volt alkalmuk bemutatni új fejlesztéseiket, ami a diplomaszerzés előfeltétele a Műszaki Karon.