Májusi programok az Agórában

Egyetem

Május elsején, vasárnap az Agóra mögötti domboldalon óriásbuborékokat eregethetnek kicsik és nagyok.

2016. április 29. – május 14.

Programok a digitális planetáriumban

A Földtől a Világegyetemig

Az Európai Déli Obszervatórium félórás teljeskupolás-filmje elképesztő távolságokat ölel át időben és térben. A Világegyetem születésétől a Naprendszer utolsó pillanatáig kísérhetjük végig a csillagok és bolygók életét, az ó- és modern kori űrkutatás mérföldköveit, az ember és a világűr kapcsolatát. A magyar változatot az Agóra Tudományos Élményközpont készítette. Narrátor:Varga Klári

Lehozzuk a csillagokat!

Éjszakai égbolt napközben az Agórában! A 8 méter átmérőjű hatalmas kupola alatt naponta többször tart az Agóra csillagásza előadást. A 20 perces programban a tavaszi csillagképekről és égi eseményekről illetve a Hold fázisairól lesz szó.

Ragyogó égbolt

A planetáriumi műsorban egyszerre három teljeskupolás-rövidfilmet mutatnak be. Az első filmben szinte testközelből csodálhatóak meg 2015 legjobb csillagászati fotói. Ezután egzotikus vidékekre repít Eric Freeman, azaz ElderFlux elektronikus zenei kompozíciójához készült, magával ragadó timelapse videója, a Cycle. Utolsóként pedig megismerhető a fényképezés és a csillagászat közös őse: a fény.

A planetárium maximális befogadóképessége 50 fő. A látogatók így korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel.

2016. április 30., szombat 10:30-12:00

Kreatív tudomány: Lyukkamera

A játékos foglalkozássorozat keretében a gyerekek kéthetente szombaton izgalmas kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.

A foglalkozáson mindenki elkészítheti saját egyszerű lyukkameráját, aztán jöhet a fényképezés!

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett.

Helyszín: Interaktív tér, alsó korhatár: 5 év

2016. május 1., vasárnap 10:00-12:00, 14:00-16:00

Vasárnapi tudomány speciál: Óriásbuborékok!

Az Agóra óriásbuborékokkal köszönti a májust. A titkos receptből készülő buborékszörnyete-
geket nem csak eregethetik a gyerekek, hanem beléjük is mászhatnak a napsütötte domboldalon.

Agóra Közhasznú Nonprofit Kft.

4024 Debrecen, Piac u. 20.

4010 Debrecen Pf. 69

+36 52 518 620

agora@agoradebrecen.hu

www.agoradebrecen.hu

2016. május 8., vasárnap 10:30-12:00

Vasárnapi tudomány: littleBits – legyél feltaláló!

Az ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.

Gondoltál már arra, milyen jó lenne egy doboz, ami magától tudja, hány csoki van még benne?

Vagy egy saját tervezésű klímaberendezés? A foglalkozáson a littleBits készletek segítségével saját kezűleg építhetnek a gyerekek elektronikus kütyüket, amik sípolnak, világítanak és mozognak.

Korhatár: 8-14 év

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni, előzetes regisztráció alapján.

Bejelentkezés péntek délig az agora@agoradebrecen.hu email címen. A másfél órás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben.

2016. május 14., szombat 10:30-12:00

Kreatív tudomány: Fényírás

A játékos foglalkozássorozat keretében a gyerekek kéthetente szombaton izgalmas kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.

Rajzoljunk a levegőbe fénnyel! A gyerekek hosszú záridővel készíthetnek fotót, ami megörökíti, amit egy kis lámpával rajzolnak.

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett.

Helyszín: Interaktív tér, alsó korhatár: 5 év

2016. május 22., vasárnap 10:30-12:00

Vasárnapi tudomány: Kanyargó, hömpölygő folyók

Az ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.

Hogyan születik egy folyó? Hol a leggyorsabb és hogyan formálja a tájat? Ezen a foglalkozáson a

Homokozó 2.0 segítségével a gyerekek maguk alakíthatnak ki folyómedret, megnézhetik, hogyan jut el egy folyó a forrásától a torkolatáig, örvényt kavarhatnak és egyszerű vízszűrő-berendezést is készíthetnek.

Korhatár: 6-12 év

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni, előzetes regisztráció alapján.

Bejelentkezés péntek délig az agora@agoradebrecen.hu email címen. A másfél órás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben.

Agóra Közhasznú Nonprofit Kft.

4024 Debrecen, Piac u. 20.

4010 Debrecen Pf. 69

+36 52 518 620

agora@agoradebrecen.hu

www.agoradebrecen.hu

2016. május 28-29.

Gyereknapi hétvége

Készíts elektronikus kütyüket, amik sípolnak, világítanak és mozognak, vagy építs DNS-t! Ismerkedj meg a Botanikus Kert élővilágával, vizsgáld meg, tényleg zöldek-e a növények, vagy csinálj cuki színes hűtőmágnes-manókat kupakokból! A gyereknapi hétvégén izgalmas foglalkozásokkal vár mindenkit az Agóra. Ha még nem láttad az élményközpont planetáriumi filmjeit, most pótolhatod, és ha jó idő lesz, lehet a Napot is kémlelni az Agóra csillagdájában.

Az Agóra ezen a hétvégén kedvezményes jeggyel látogatható. A gyereknapi belépő ára mindkét nap egységesen 900 Ft/fő.

Júniusi előzetes

2016. június 5., vasárnap 10:30-12:00

Vasárnapi tudomány: Pezsgő kémia

Az ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.

Vajon felfújható-e egy lufi pezsgőtablettával? Tudod-e, hányféle színt lehet előcsalogatni káposztaléből? Készülj fel rá, hogy most minden pezsegni és habozni fog! Kísérletezz és készíts színváltós lávalámpát az Agórában!

Korhatár: 6-12 év

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni, előzetes regisztráció alapján.

Bejelentkezés péntek délig az agora@agoradebrecen.hu email címen. A másfél órás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben. A résztvevőket kérjük, hozzanak magukkal egy 0,5 literes vagy kisebb átlátszó, színtelen műanyag palackot kupakkal!

2016. június 11., szombat 10:30-12:00

Kreatív tudomány: Pillangócsalogató

A játékos foglalkozássorozat keretében a gyerekek kéthetente szombaton izgalmas kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.

Hogyan csalogassuk kertünkbe a pillangókat? A nyári szünet előtti utolsó foglalkozáson megnézhetik a gyerekek, milyen színpompás lepkék élnek Magyarországon, pillangóetetőt és saját színes pillangót is készíthetnek.

A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett.

Helyszín: Interaktív tér, alsó korhatár: 5 év

Agóra Közhasznú Nonprofit Kft.

4024 Debrecen, Piac u. 20.

4010 Debrecen Pf. 69

+36 52 518 620

agora@agoradebrecen.hu

www.agoradebrecen.hu

2016. június 12., vasárnap 10:30-12:00

Vasárnapi tudomány: Mágikus víz

Az ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.

Mi történik, ha egy vízzel teli zacskót átszúrunk egy ceruzával? Lehet-e folyadékokból szivárványt csinálni? Miért nem folyik ki a víz a lefordított pohárból? A nyári szünet előtti utolsó foglalkozáson a vízé a főszerep.