Meccsek az ünnepi hétvégén

Egyetem Sport

Az eddigi legnehezebb erőpróba vár a DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosarasaira, a nyáron megerősített Miskolchoz látogatnak péntek este. Az egyetem labdarúgó csapatai és a kosaras lányok szombaton játszanak, a férfi futsalosok pedig hétfőn lépnek pályára.
A DEAC Kamilla Gyógyfürdő és a MEAFC is 3-1-es mérleggel áll a bajnokságban, és mivel egyik gárda sem akar leszakadni a veretlen listavezető Budapesti Honvédtól és Hódmezővásárhelytől, óriási csata várható a pénteken 18 órától kezdődő összecsapáson. A borsodiak csapatukat jelentősen megerősítették az elmúlt hónapokban: leigazolták az évekig az NB1-ben játszó Szögi Ádámot, valamint a másodosztály egyik leghatékonyabb pontgyárosát, Máté Balázst, és Lippai Szabolcs is hazatért nevelőegyesületéhez.
A DEAC-ban egyedül Tóth Péter nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Múlt héten az Óbudai Kaszások elleni mérkőzés egyes szakaszaiban már bajnokesélyeshez méltóan játszottak, és az együttes erejét mutatja, hogy a hullámvölgyek ellenére is be tudták gyűjteni a győzelmet. Pénteken nem fér bele annyi rövidzárlat, mint legutóbb a fővárosiak ellen, de ha sikerül megoldani a hátvédek semlegesítését és stabil védekezést tudnak nyújtani Molnár Andrásék, akkor Miskolcon is győzelmi esélyekkel léphetnek pályára.

Az eddig veretlen női kosarasok itthon folytatják a bajnokságot: a MAFC alakulatát fogadják szombaton 16 órától az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

A megyei első osztályú pontvadászat második helyén álló DEAC nyitja a szombati nap futball programját az egyetemi sporttelepen. Sáfár László tanítványai a jelenleg tizenegyedik Hajdúsámson játékosait látják vendégül. A debreceni egyetemisták eddigi tíz meccsükből nyolcat megnyertek, egyet döntetlennel zártak, mindössze egyszer szenvedtek vereséget. Rúgott gólok tekintetében a második, míg a kapottak száma alapján a negyedik legjobb mutatóval rendelkeznek. Ezzel szemben Halász Zoltánék a negyedik legjobb támadó szekciót és a hatodik legrosszabb védekezési statisztikát tudják felmutatni. A mesterlövészek versenyében a debreceni Csörgő Krisztián a harmadik kilenc találattal, míg a vendégek részéről Szabó Balázs a negyedik nyolc góllal a háta mögött. A két jó formában lévő támadó biztosan a pályán lesz a szombaton 13:30-kor kezdődő találkozón.

A Dóczy József utcai sportkomplexum füves pályáján játsszák soron következő bajnokijukat a DASE labdarúgói is, a nyolcadik pozícióban tanyázó Sárrétudvari KSE-t fogadják. Dér István és Pöszmet Tibor legénysége a tizenkettedik jelenleg nyolc ponttal, míg riválisa tizennégy pontot gyűjtött eddig. Fegyvernekiék legutóbb otthon maradtak alul a Derecskével szemben 3-1 arányban egy 1-1-es első játékrészt követően. A debreceni fiatalok közben a listavezető Nyíradony otthonában vendégszerepeltek, és bár jól futballoztak, mégis 3-2-es vereséggel zártak. A két csapat még soha nem találkozott egymással sem kupa-, sem pedig bajnoki mérkőzésen, így egész biztosan sok újdonsággal szolgálnak majd egymásnak, egy igazi közönség-szórakoztató meccset láthat a közönség 15:30-tól.

A megyei labdarúgó másodosztályban érdekelt DEAC II. – a másik két egyetemi alakulattal szemben – idegenben lép pályára ezen a hétvégén. Katona László jelenleg nyolcadik együttese a harmadik helyezett Komádi SE vendégeként játszik szombaton. A debreceni fiatalok eddigi nyolc mérkőzésükből hármat nyertek meg, miközben a házigazdák öt győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel állnak a dobogó legalsó fokán. A tavalyi szezonban egy rendkívül gólgazdag, 5:3-as komádi győzelemmel zárult találkozót vívott egymással a két gárda a megye legdélebbi pontján. Most szombaton 13:30-tól küzdenek a három pontért.

A DEAC NB2-es férfi futsalosai a MEAFC otthonában vendégszerepelnek a 6. bajnoki fordulóban. A találkozó hétfőn 20.30-kor veszi kezdetét a Miskolci Egyetem Körcsarnokában.

unideb.hu