Iskolába hívogató a Kossuthban

Egyetem

Játékos ismerkedésre várja a leendő elsősöket a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. A decemberi és a januári foglalkozásokon a Kossuth utcai és az Arany János téri tanító nénikkel is találkozhatnak a gyerekek.
A gyakorlóiskola első alkalommal szervez adventi játszóházat az intézmény iránt érdeklődő óvodásoknak a Kossuth utcai épületében. December 12-15. között délutánonként 30 perces foglalkozásokra várják a kicsiket, akik a tanító nénikkel együtt énekkel, tánccal hangolódhatnak rá a karácsonyi ünnepekre, tekinthetnek be az iskola világába. Míg a gyerekek játszanak, addig a szülőket egy kötetlen beszélgetésre invitálják az iskola vezetői, pedagógusai. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, melyet az 52/518-615-ös telefonszámon lehet megtenni. A részletes program a csatolt dokumentumban olvasható.

A Kossuth Gyakorló Arany János téri iskolájában már évek óta hagyomány, hogy a leendő elsősök játékos formában ismerkednek az intézménnyel és a tanító nénikkel. Ezúttal 2018. január 11-én, csütörtökön 17 órára várják az érdeklődőket. A részvételt itt is előzetesen jelezni kell, amit megtehetnek a szülők személyesen az iskola január 5-én, pénteken 17 órakor kezdődő tájékoztatóján, illetve a 417-830-as telefonszámon.

Az általános iskolai jelentkezési lapokat 2018. január 3-25. között lehet benyújtani. Az ehhez szükséges dokumentumok a Kossuth utca esetén ide kattintva, az Arany János tér esetén pedig erről a linkről január 3-ától letölthetők.

unideb.hu