Románia várhatóan két potenciális jelöltet is javasol az Európai Bizottságba

Európa

Románia várhatóan két lehetséges jelöltet is javasol az új Európai Bizottságba: Dan Nica EP-képviselő és Melania-Gabriela Ciot európai ügyekért felelős külügyi államtitkár személyében – közölte a kormánypárttól származó értesüléseire hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

A Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága kedden ült össze, hogy új jelöltet nevezzen meg az EP jogi bizottsága által leszavazott korábbi jelölt, Rovana Plumb EP-képviselő helyett. Eredetileg Dan Nica volt az egyetlen jelöltjük, ám amikor Viorica Dancila kormányfő, a PSD elnöke erről telefonon tájékoztatta Ursula von der Leyent, az EB elnöke állítólag “tartalékmegoldásként” egy újabb női jelöltet is kért tőle.

A PSD végrehajtó bizottsága ezt követően Ciot európai biztosjelöltségének támogatását is megszavazta.
A pártvezetőség ülése után sajtónyilatkozatában Dancila azt hangsúlyozta, hogy a román kormány Dan Nicát javasolja az Európai Bizottságba, hiszen ő a román szociáldemokrata képviselők vezetője az EP-ben, közmegbecsülésnek örvendő személy és az európai szocialisták támogatását is élvezi.

“Természetesen tartalék-jelöltünk is van, egy nő, ha erre lesz igény: Gabriela Ciot államtitkár. Egyébként ugyanúgy fogunk eljárni, ahogyan Magyarország. Ha Magyarország egy jelöltet nevez meg, akkor Románia is egy jelöltet javasol, mert meg kell tartanunk az egyensúlyt” – mondta a román miniszterelnök.

Az új román jelöltről Klaus Iohannis államfő is konzultálni akart Dacilával, a szociáldemokrata miniszterelnök azonban visszautasította a kormányát rendszeresen bíráló jobboldali elnök meghívását.