Nőtt Ausztria lakossága, főleg a bevándorlás következtében

Európa

Elsősorban a bevándorlás következtében viszonylag jelentősen megnőtt Ausztria lakossága az osztrák statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint.

Az idén januári adatok szerint az országban 8 901 064 ember él, 42 289-cel több, mint egy évvel korábban. Tobias Thomas, a statisztikai hivatal vezérigazgatója szerint az előző évhez képest mutatkozó növekedés 96 százalékban a “bevándorlással magyarázható”. Kifejtette ugyanakkor, hogy természetes növekedés is volt, hiszen tavaly a születések száma 1566-tal meghaladta a halálozásokét.

A bevándorlás mértéke egy év alatt 15 százalékkal nőtt. Ez a szám 2012 és 2017 között volt a legmagasabb: abban az időszakban 43 797 és 113 067 között mozgott azoknak a száma, akik Ausztriát választották lakhelyül.

Tavaly a külföldi bevándorlók háromnegyede (33 497) más EU-tagállamból, illetve valamelyik EFTA-országból (Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából vagy Svájcból) érkezett; egynegyede (11 459) pedig ezeken kívüli ország állampolgára volt. Utóbbiak közül legtöbben Bosznia-Hercegovinából (1689), Szerbiából (1588), valamint Szíriából (1060) származnak.

Az Ausztriában élő afgánok közül viszont több mint 800-an elhagyták Ausztriát.
A januári adatok szerint Ausztria lakosságának 16,7 százaléka (1 486 223) külföldi, vagyis nem osztrák állampolgár. A külföldiek 52,4 százaléka más EU-tagországból, illetve valamelyik EFTA-országból származik, a többiek ezeken kívüli országokból érkeztek.

A bevándorlók az osztrák fővárost kedvelik leginkább; tavaly 35,8 százalékuk költözött Bécsbe. Ugyancsak közkedvelt Felső-Ausztria, Stájerország tartomány, Alsó-Ausztria és Tirol.

Ausztria lakossága öregszik is; a 65 év felettiek száma emelkedik a legerőteljesebben. Év elején a lakosság 19,3 százaléka (1 720 915) volt 20 év alatti, 61,6 százaléka (5 486 522) 20 és 65 év közötti, és 19 százaléka (1 693 627) 65 év feletti. Az átlagéletkor 42,9 év.