A magyar kiskamaszok többsége évi több ezer forint zsebpénzzel gazdálkodik

Gazdaság

A magyar kiskamaszok többsége évi több ezer forint zsebpénzzel gazdálkodik – ismerteti egy felmérésre hivatkozva a K&H Bank, a pénzügyi ismeretek minél korábbi megszerzésére felhívva a figyelmet.

A Regio játékforgalmazó cég megbízásából készített reprezentatív kutatásra hivatkozva a pénzintézet közölte: Magyarországon általában 7-10 éves kor között kezdenek el a szülők a költőpénzről gondoskodni, a 11 éven felülieknek már 84 százaléka kap zsebpénzt.
A 6 éven aluliak általában 500 forint alatti összegből, a 7-14 évesek 500-1000 forintból, míg a 15 éven felüliek 2000-5000 forintból gazdálkodhatnak havonta – derül ki a felmérésből. Ez éves szinten 6000-12 000 forintot, az idősebb korosztálynál akár 24 000-60 000 forintot jelent. Ekkora éves kereteknél a gyerekek már lehetőséget kapnak a zsebpénz elköltése mellett a megtakarításra is – jegyzi meg a bank.
A 3-10 éves korosztály 20 százalékának van bankszámlája, bár ezekhez a gyerekek még nem férhetnek hozzá a törvényi szabályozás miatt. A 15 évnél idősebbek fele viszont már a szülői engedély birtokában rendelkezhet a számlán lévő összegről.
A K&H Bank azt tapasztalja, hogy a 6-11 éves korosztály tagjai közül számlával rendelkezők aránya az elmúlt 10 évben nagyságrendileg nem változott. A 10-14-éves korosztályból viszont az előbbi csoporthoz képest közel kétszer annyian rendelkeznek bankszámlával.
A közlemény idézi Horváth Magyary Nórát, a K&H Bank kommunikációs igazgatóságának ügyvezető igazgatóját, aki hangsúlyozta annak fontosságát, hogy mire az általános iskolások eljutnak a bankszámlanyitásig, tisztában legyenek bizonyos pénzügyi fogalmakkal. Ezt támogatja a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedője is, amelynek tematikájába az idén a netbank és a mobilbank alapos megismertetését is beépítették – tette hozzá.