Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásoknál is nagyobb, az egy évvel korábbit 159 százalékkal meghaladó 68,454 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2017 utolsó negyedévében, így a csoport éves adózott eredménye 281,339 milliárd forint lett, szemben az előző évi 202,452 milliárddal.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti jelentése alapján az OTP csoport konszolidált korrigált adózott nyeresége ugyan a vártnál kevesebb lett, de így is 110 százalékkal, 59,520 milliárd forintra nőtt 2017 utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, az év egészében – 41 százalékos növekedéssel – 284,072 milliárd forintot ért el.
A jelentés kiemeli, hogy a csoport fennállásának legnagyobb éves eredményét érte el, köszönhetően annak, hogy működési országaiban kedvezően változott a gazdasági környezet, a csökkenő kamatok hatását ellensúlyozta az élénkülő üzleti aktivitás és az állománybővülés, a hitelportfóliók minősége javult, Magyarországon csökkent a társasági és a bankadó is.