Egy év alatt több mint 50 százalékkal drágult az őrölt kávé, a tészta, a paradicsom és a tojás

Gazdaság

A G7 folyamatosan vizsgálja, hogy a nagy hazai boltláncoknál (Aldi, Lidl, Penny Market és Tesco) hogyan alakul egy átlagos bevásárlókosár ára. A legfrissebb felmérésük jól mutatja, vannak élelmiszerek, melyeknek meredeken emelkedett az ára.

A G7 kiszámolta a négy lánc átlagát nézve, hogy

egy kilogramm spagetti tészta tavaly áprilisban 398 forint, míg idén áprilisban már 753 forint volt.

Ez azt jelenti a termék ára egy év viszonylatában 89 százalékkal emelkedett. A felmérésből az is kiderült az őrölt kávé ára 70 százalékkal, a tojásé 56 százalékkal, a paradicsom ára pedig 52 százalékkal emelkedett.

A zsemle, a kifli, a trappista sajt, a kígyóuborka és a félbarna kenyér ára is másfélszeresére drágult a G7 felmérése szerint.

Összesen 42 terméket vizsgáltak meg, melyek közül csak négy olyan van, amelynek az ára az utóbbi egy év alatt csökkent: a fehérrépa és a sárgarépa egyaránt 15, a vöröshagyma 5, a burgonya pedig 4 százalékkal olcsóbb most.

Míg 2021 április végén 16184 és 16939 forint között alakult a nagybevásárlás összesített költsége (boltoktól függetlenül), addig idén ugyanezért már 19 902 – 20 693 forintot kellett fizetnünk áprilisban, derült ki a lap által készített felmérésből.