Bocskais altisztek sportsikere

Helyi hírek Sport

Nyíregyházán rendezték a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendészeti Kondipark Bajnokságot november 19-én. A versenyre az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljának három altisztje is meghívást kapott, köszönhetően annak, hogy korábban csapat első helyezést értek el a Debrecenben megszervezett hasonló megmérettetésen (Nyílt Országos Kondipark Bajnokság, a Hajdú Rendészeti Sportegyesület szervezésében, akkor Mohácsi Zsolt – Dévai Bertalan – Fóri Zsolt felállásban).

Boldog Ádám törzsőrmester, Mohácsi Zsolt törzsőrmester és Dévai Bertalan törzsőrmester hosszú ideje, a nyár elejétől folytatott felkészülést a versenyre. Minden lehetőséget megragadtak a sportolásra, itthon és feladatban egyaránt. Mivel a verseny crossfitt jellegű, egyaránt igényel erőt, állóképességet, gyorsaságot, ügyességet és kitartást. A katonák a tudatosan, szakmai szempontok alapján felépített edzésprogramot a megfelelő étkezéssel egészítették ki.

A versenyen, amely első alkalommal a BM versenynaptárában is szerepelt, hatvanan vettek részt. A versenyzőknek egyéni és csapat kategóriában nyílt lehetőségük a megmérettetésre. A résztvevőkre tizenegy kőkemény feladat várt, amelyek között volt többek között gumiabroncs forgatás, kettlebell-lel végzett gyakorlatok, 5 ütemű fekvőtámasz, guggolás medicinlabda dobással és saját testsúllyal végzendő feladatok is.

A három altiszt az előzetes felkészülésnek és magas motivációjuknak köszönhetően hozta a saját maguktól elvárt eredményt. A katonák a vendég férfi csapat második helyét szerezték meg, valamint egyéniben Dévai Bertalan törzsőrmester az 5. helyen, Mohácsi Zsolt törzsőrmester a 7. helyen és Boldog Ádám törzsőrmester a 8. helyen végzett.

A katonák hozták az alakulathoz és az alegységhez méltó eredményt. Felkészültségük példa minden bajtársuk előtt. Az eredményekhez gratulálunk, a további versenyekhez pedig jó felkészülést, és hasonló helyezéseket kívánunk!

Képek forrása: Hajdú Rendészeti Sportegyesület Facebook oldala