Eltüntették a necces részt a koronavírusos szegedi rektor közleményéből

Egyetem Helyi hírek Ország
Koronavírus

Koronavírus-fertőzötten ment be dolgozni egy külföldi út után Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, majd közleményben magyarázkodott.

Rovó László azt írta, hogy olyan helyen töltötte a szabadságát, amiről nem lehetett tudni, hogy „a koronavírus által veszélyeztetett területek közé” tartozik.

Közleményt adott ki a koronavírusos szegedi rektor: “A hír igaz”

Az első híradások szerint Rovó Ausztriában síelt, a március 22-ei közleménye alapján viszont végül arra lehetett következtetni, hogy Olaszországban volt, mert a nyilvánosságra hozott szövegben – az ország és a település pontos megjelölése nélkül – Dél-Tirol szerepelt. (Tirolt az osztrák-olasz határ kettévágja, hivatalosan az itáliai részt nevezik Dél-Tirolnak.)

24.hu azonban talált egy másik verziót, ami arra utal, hogy a közlemény szövegét a közzététel után módosíthatták, és éppen az utazás helyszínét változtatták meg benne.

A Google által megőrzött eredeti változat szerint a szöveg első verziója így szólt:

… magáncélú külföldi utazáson vettem részt Tirol déli részén Sölden mellett a hónap elején.

Sölden, ahonnan Rovó a közlemény állítása szerint március 8-án távozott, már március elején a vírusfertőzés egyik gócpontja lett. Olyan súlyos helyzet alakult ki, hogy röviddel a rektor hazaérkezése után korlátozásokat vezettek be, majd március 17-én teljesen le is zárták a települést, a tiroli zárról pedig azokban a napokban már magyarul is lehetett olvasni.