Skoda bringaverseny

Szeged is nyerhet fedett kerékpártárolót a Škodától

Gazdaság Helyi hírek Sport

A We Love Cycling Magyarország kerékpáros magazin és a közösség támogatója, a ŠKODA Magyarország országos bringaversenyt hirdet a megyék között. Erre bárki nevezhet, egy feltétellel: ki kell választania, melyik megyeszékhelynek gyűjti a kilométereket.

A verseny során a biciklisek virtuálisan rögzítik útjaikat, és a megtett távot bizonyító képernyőfotó beküldésével nevezhetnek. Az űrlapon azt is ki kell választaniuk, melyik megyéért tekernek, hiszen a játék célja az ország legbringásabb megyéjének kihirdetése!

Az utóbbi néhány évben nagyban felértékelődött a kerékpározás szerepe, így a nagyobb városok is fejlesztik az infrastruktúrát, hogy megfelelő körülményeket biztosíthassanak a kerekeseknek. – Ehhez a fejlődéshez szeretnénk mi is hozzájárulni: annak a megyének a székhelyére, amelynek átlagosan a legaktívabbak a bringásai, egy fedett kerékpártárolót szállítunk! Fontos, hogy az összegyűlt kilométereket minden megye lélekszámával arányosítjuk, hogy ne az döntsön, melyik régióban élnek a legtöbben – írja a márka portálunkhoz is eljuttatott közleménye.

Nem csak a nyertes megyét jutalmazzák, hanem az egyéni teljesítményt is: a legtöbb kilométert összegyűjtő játékos kerékpáros ajándékcsomagot és tesztvezetést nyer egy választott Škoda modellel!

A verseny szeptember 16. – október 30. között zajlik, a kerékpártárolót az eredményhirdetést követően, a helyi önkormányzatokkal egyeztetett időpontban arra a helyre szállítjuk, ahova az illetékes helyi szervezet telepíteni szeretné.

Részletek a verseny honlapján olvashatók.