Hazánkról rengeteg pozitívnak tűnő, de leginkább negatív jelzésű bejegyzéseket olvashatunk, ha egy kicsit kutatunk az interneten. „Legkorruptabb ország”, „legkevésbé demokratikus ország”, „leginkább high-tech ország”- többek között ezeket találtam. Hogy ki mivel ért egyet, avagy nem, azt döntse el saját maga. Szerintem a legkiválóbb megnevezés kis hazánkra, hogy Magyarország, a főnökök országa.
Számtalan kenyéradóval találkozhatott az, aki már több munkahelyen is dolgozott az élete során. A köztudatban valamiért a főnök kifejezés tartja magát életben, ez maradt meg az emberek fejében, ha céget alapítanak. A régi rendszer leszármazottjai nem igazán akarnak ettől a felséges ideológiától megválni. Talán könnyebb így élniük, érvényesülniük, és felelősséget sem kell vállalniuk. Főnökként szeretnének uralkodni, szeretnek parancsolni, és azzal a kis hatalommal is visszaélni, amit egy cég megalapításával a magukénak tudhatnak. Ezzel szemben utat tört magának a vezető státusz megjelenítése is. Aki ezzel azonosul és magáénak érzi, az egy kicsit felvilágosultabb, emberbarátibb, és sok esetben pozitívabb beállítottságú személyként ismerszik meg. A két elnevezést nem is érdemes boncolgatni, mert szerintem mindenki felismerte már, aki alkalmazottként éli a mindennapjait. Vagy jól érzi magát az adott helyen, vagy csak panaszkodik a felettesére. Tetszetős-e számára az alkalmazotti vezetés és stílus, amiben részesítik, vagy éppenséggel nem.
Tudom, sokszor nem szabad szólni, nem lehet véleményt formálni, csak el kell tűrni mindent, hiszen a számlákat nem fizeti ki helyettünk senki, a gyerek sem levegővel táplálkozik, és hálát kell adni annak a csodának, hogy mindennap bejárhatunk a munkahelyünkre.
De kérdem én, hogy a megalkuvás, tűrés, megaláztatás, és a csendben maradás nem okoz előbb vagy utóbb testi és lelki betegségeket? Csak nekem tűnik úgy, hogy ezt lehet látni a Magyarországon dolgozó embereken?
Az tény, hogy a nyugati társadalmakban valamit jobban csinálnak. Lehet, hogy odaátról kellene tanulnunk valamit, és nem a régmúlt korok nézeteiből táplálkoznunk.
Egy szó, mint száz, a fejétől bűzlik a hal, ez a régi közmondás még mindig helytálló, és én ezzel tudok azonosulni.
– Rontó Judyt –
