Legújabb lemezét mutatja be Debrecenben Kozma Orsi és csapata

Kultúra

A hazai dzsessz egyik legismertebb énekesnője koncertezik a Modemben. Kozma Orsi és zenekara Soulprints című lemezéből ad ízelítőt.

Kozma Orsi elismert, komoly színházi múlttal rendelkező énekesnő. Az országos ismertséget a Jazz+ Az hozta meg számára, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. Orsi 2007-ben megvált a vokálcsapattól, hogy szólókarrierjére koncentráljon. Vendégként olyan előadókkal és zenekarokkal dolgozott többek között mint Presser Gábor, Tolcsvay László vagy Koncz Zsuzsa.

A Kozma Orsi Quartet 2008-ban alakult, s akkor megjelenő első stúdióalbumuk, a Hide and seek azonnal Fonogram-díj jelölést kapott jazz kategóriában, és 2010-ben megjelent Japánban is. A Jazzy dalverseny különdíját 2009-ben, a Pécs Fringe Fesztivál szakmai díját 2010-ben nyerte el.

Debrecenben a Soulprints című legújabb stúdióalbumukat mutatják be, melyet letisztult dalok, erőteljes hangulat és gazdag érzelemvilág jellemez. A lemezen egyetlen kivétellel, egy személyes zenei élményből született feldolgozáson kívül saját szerzemények hallhatók, szólókkal és szép vonós hangszereléssel kibővítve.

A koncertet szeptember 5-én tartják a Modemben.

A tagok: Kozma Orsi – ének, Cseke Gábor – billentyű, Hárs Viktor – bőgő, Pusztai Csaba – dob, ütőhangszerek.

dehir.hu