Katonaénekek csendültek fel a Kossuth Laktanyában

Kultúra

Katonai dalokat énekelt csaknem harminc csoport Debrecenben. A tagok azt mondják, a fesztivál nagy jó arra, hogy visszahozzák a régi időket.

Idén az első világháború századik évfordulójára emlékeztek a fesztiválon, csaknem 30 kórus lépett fel. Nem csak a férfiak, a hölgyek is szívesen énekelnek katonadalokat.

– Elfelejtünk mindent, csak ránézünk a közönségre és énekelünk. Aki szereti az éneket, az lassabban is öregszik, mert a dal a szívet-lelket fiatalítja – hallhattuk a DTV műsorában Szarvas Józsefnét, az Ebesi Piros Rózsa Népdalkör tagját.

A honvágyról és a bevonulásról szól a legtöbb katonadal, így idézik fel, milyen is volt régen a hadsereg tagjának lenni.

– Ezekkel az énekekkel egyrészt vissza lehet emlékezni a történelmi eseményekre, illetve azokra a katonákra, akik a régi csatákban szolgáltak. Másrészről pedig hagyományápolás is a fesztivál, mert újra kezdenek divatba jönni ezek a katonadalok a katonai életben is – mondta Drót László alezredes, a V. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese.

Az idei fesztiválon mintegy hatszázan vettek részt. Sokan azért is látogatnak el minden évben a rendezvényre, mert egykori sorstársaikkal nosztalgiázhatnak.