Imígyen szóla Louis de Funès – Novarina-darab a Csokonai Színházban

Kultúra

A világhírű francia színházi szerző és rendező, Valère Novarina tavasszal ismét a debreceni Csokonai Színházban vitte színre egyik darabját. Az Imígyen szóla Louis de Funès-t magyarországi ősbemutatóként láthatta a közönség 2016. április 17-én, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM).  A produkció elsődleges témája a színház és a színész mibenléte, a színházi alkotás, a színészi átlényegülés természete.

A francia művészt már ötéves korában lenyűgözte Louis de Funès színpadi játéka. Azóta szüntelenül figyeli a színészeket, „érthetetlen” útjukat a kulisszáktól a színpadig – az újjászületésüket. A művész 2009-ben mutatta be a Csokonai Színház társulatával a Képzeletbeli operett című darabját, amely öt estén át a párizsi Odéon színpadán is látható volt.

A produkcióban Mészáros Tiborral játszatta el a „végnélküli regényíró” virtuóz monológját. Innen jött az ötlet, hogy megrendezze neki a Louis de Funès-t, egy másik szédítő monológot.

 

A darab debreceni bemutatója 2016. december 14-én, szerdán 19 órától lesz a Horváth Árpád Stúdiószínházban.