Kolozsvári konferencia: József Attila identitását erdélyi gyökerei is táplálták

Kultúra

József Attila identitását erdélyi gyökerei is táplálták – fogalmazódott meg egy Kolozsváron tartott József Attila-konferencia előadásaiban.

 

Az Egy (közép)európai… József Attila és a romániai kultúrák című, pénteken zárult háromnapos konferencián magyarországi és erdélyi kutatók, irodalomtörténészek boncolgatták a József Attila-életmű eszmetörténeti összefüggéseit, a költő erdélyi kötődéseit.

 

Balázs Imre József, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar irodalomtudományi intézetének docense, a konferencia egyik szervezője a rendezvény péntek esti zárása után az MTI-nek elmondta: József Attila identitása az élete során sokat változott, és markánsan szakaszolható.

 

Mint elmondta: a költő fiatal korában erős nemzeti szellemű nevelést kapott. Trianon-traumájával iskolásként szembesült, amikor minden tanítási nap kezdetén elmondták a Horthy-korszak nemzeti imáját: a “Magyar hiszekegyet”, vagy amikor iskolai fogalmazást írt az elcsatolt területekről Magyarországra menekült, és vagonokban lakó polgárokról.

 

Amint az egyetemi oktató megjegyezte: József Attilát élete végéig baloldali világszemlélet jellemezte, de ez nem jelentett politikai elköteleződést. A kommunizmusból gyorsan kiábrándult.

 

A költő romániai kötődéseiről elmondta: József Attilát édesapja ortodox vallására keresztelték, ezért nem mehetett az iskolástársaival együtt vallásórákra. Irodalomtörténeti tényként említette, hogy édesapja később Romániában alapított családot, és úgy halt meg, hogy nem tudott a fia irodalmi nagyságáról.

 

Balázs Imre József fontosnak tartotta, hogy József Attila jó kapcsolatokat ápolt a kolozsvári Korunk folyóirattal. A legjelentősebbnek tartott versei közül többet is a Korunkban közölt először. A konferencia keretében azonban az Erdélyi Helikonhoz, a Pásztortűzhöz, az Erdélyi Fiatalokhoz és a Brassói Lapokhoz való kötődésére is rávilágítottak az előadók.

 

A konferencia kísérőrendezvényként tartották csütörtök este azt a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által szervezett pódiumbeszélgetést, amelyen Balla Zsófia, Báthori Csaba és Markó Béla vallott népes közönség előtt a József Attilához való viszonyáról.

 

A kolozsvári konferenciát a József Attila Társaság, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szervezte.

 

 

MTI

pixabay