Nem minden kártevőt pusztít el a hideg

Ország

Hiába dőlt meg 32 év után a hidegrekord, és mérünk azóta is kemény mínuszokat, szakemberek szerint valószínűleg idén sem ússzuk meg a tavaly nyáron látott poloskainváziót – írja a HVG.A jelenlegi időjárás is kevés ahhoz ugyanis, hogy látványosan csökkenjen a poloskapopuláció – közölte a lap érdeklődésére egy rovarirtó cég. A kellemetlen rovarok a legkisebb résekbe (pl ablakok szigetelésénél) is képesek behúzódni, hogy átteleljenek. Nem véletlen, hogy a lakásokban még így januárban is bőven találni szédelgő egyedeket. A peték akár a mínusz 50 fokot is kibírják, mondta Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum bogárgyűjteményének vezetője.

A harlekinkatica pedig azokon a területeken is őshonos, ahol ennél komolyan hidegek vannak, így Szibéria keleti részén, Észak-Koreában és Kína belső részein.

Nem kell féltenünk a patkányokat sem. Simán behúzódnak a pincékbe, csatornákba, ezért a hideg meg sem kottyan ezeknek a rágcsálóknak.

A poloskával ellentétben a darazsak már inkább megérzik a nagy fagyokat. A darázskirálynők egy-két hidegebb napot még átvészelnek valamilyen fedett helyen (pl. padláson), de egy hosszabb időszak már végzetes lehet számukra.

A kullancsok okozta megbetegedések száma viszont jelentősen csökkenhet egy-egy keményebb tél után, mondta az Országos Közegészségügyi Központtól Páldy Anna környezet-egészségügyi szaktanácsadó.