Innovatív kkv-k kapnak 12 millió euró uniós támogatást, köztük öt magyar cég

Ország

A jelenleg kísérleti szakaszban működő Európai Innovációs Tanács (EIC) égisze alatt 30 ország 242 innovatív kis- és középvállalkozása, köztük öt magyar cég részesül összesen 12 millió euró (mintegy 3,7 milliárd forint) összegű uniós támogatásban – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az úgynevezett uniós kkv-eszköz első szakaszában meghirdetett legutóbbi fordulón 2149 pályázat érkezett be. A támogatásra a kkv-k közös projektekkel is pályázhattak, ez magyarázza, hogy a 242 kedvezményezett cég összesen 239 projekthez nyert el finanszírozást. A támogatás összege projektenként 50 ezer eurót (mintegy 15,5 millió forint) tesz ki.

Mint közölték, öt magyar cég kap támogatást. A BioBlocks a gyógyszerkutatás területét érintő kezdeményezésére, a Newity Kft. a teljesen automata házi sörfőző gép megalkotását célzó fejlesztésére, a Nutripharma Hungaria Kft. Primavera nevű, az időskori, korai stádiumban lévő makuladegeneráció kezelését célzó projektjére, az Organochem kémiai tematikájú, szén-szén kötések létrehozásáról szóló kezdeményezésére, valamint a Medika nevű cég a nyál pH-értékének mérésére szolgáló fogászati eszköz megalkotására kapja az uniós támogatást.

Az uniós kkv-eszköz első szakaszában nyújtott támogatás abban kíván segíteni a cégeknek, hogy üzleti tervet dolgozzanak ki projektjeik számára. A kedvezményezett kkv-k ezenfelül ingyenes képzésben részesülnek, és olyan szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, melyek üzleti tevékenységük felgyorsítását segítik. A következő pályázati fordulóra szeptember 5-én kerül sor.