Kásler: a leveleimet meghamisítják, úgy közlik a sajtóban

Ország

Szabó Tímea (Párbeszéd) arról kérdezte a parlament hétfői ülésén Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, hogy

mikor vállalja a felelősséget több száz ember haláláért a járványban.

Azt is kérdezte, hogy visszahelyezi-e a posztjára azt a korábban felmentett két kórházigazgatót, Cserháti Pétert és Csernavölgyi Istvánt, akikről a belső vizsgálat azt mutatta ki, nem hibáztak. Szavai szerint az a

“pökhendiség”, ahogyan Kásler Miklós az ellenzéki kérdéseket kezeli, az “a pimaszság netovábbja”. Azt is példátlannak nevezte a frakcióvezető, hogy a miniszter levélben utasítja az orvos szakmát.

Kásler Miklós azt felelte: belső vizsgálat egyik érintett kórházban sem volt, a leveleit pedig meghamisítják, úgy közlik a sajtóban. Hozzátette, nem hagyja magát provokálni.

Szabó Tímea viszonválaszában azt kérte a tárcavezetőtől, hogy

mutasson neki olyan levelet, amelyet a sajtó meghamisított. Mikor távozik a posztjáról?

– kérdezte, úgy fogalmazva: amíg Kásler Miklós felel az egészségügyért, emberek milliói vannak veszélyben a betegellátásban.

Kásler Miklós annyit reagált, nem haragszik.

(MTI)