Úniós pénzek, jogállamiság, politikai bunkósbot

Ország

Az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló vitával folytatta munkáját az Országgyűlés csütörtökön késő este. Az indulatoktól sem mentes vitában szóba került a német bajnokságban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatától kirúgott Petry Zsolt kapusedző ügye is.

Fidesz: az európai integráció sorsa függ az intézkedéscsomagtól

Hörcsik Richárd (Fidesz) azt mondta, hogy Magyarország továbbra is az uniós költségvetés nettó haszonélvezője, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és néhány tagállam azonban mindent megtesz, hogy az “általuk erőltetett” jogállamisági mechanizmus akadályozza a források lehívását.

A Fidesz és a józan európai politikusok is látják, hogy a koronavírus-járvány alatt felelős védekezésre és átgondolt újraindítási tervre van szükség – fogalmazott.

2020-ban a járványhelyzetre tekintettel az Európai Bizottság közös uniós hitelfelvételre tett javaslatot – hívta fel a figyelmet. A most megerősítendő határozat felhatalmazza a testületet arra, hogy a tőkepiacokon hitelt vegyen fel – tette hozzá.

A hitelfelvételt minden tagállamnak meg kell erősítenie, Magyarországon nem múlik az uniós jogi aktus hatálybalépése – szögezte le. A hitelre Magyarországnak nem lenne nagy szüksége, de az európai integráció sorsa valóban függ ettől az intézkedéscsomagtól – közölte.

Jobbik: egyszeri hitelfelvételről van szó
Balczó Zoltán (Jobbik) elöljáróban azt mondta, hogy az EU már jó ideje foglalkozik a saját források reformjával. Az állam és kormányfők egy olyan csomagot fogadtak el, ami összekapcsolja a több éves pénzügyi keretet a Next Generation EU helyreállítási csomaggal – emelte ki.

A Jobbik a konföderatív együttműködés híve, ezért a párt fontosnak tartja, hogy egy egyszeri közös hitelfelvételről van szó – szögezte le.

A magyar kormányt bírálva arról beszélt, hogy a kabinet nem akarja elfogadni az uniós források elköltésének szigorú ellenőrzését.

A Jobbik támogatja az uniós határozat kihirdetéséről szóló törvényt – zárta felszólalását.

KDNP: az ellenzék a magyar családoktól, vállalkozásoktól venne el pénzt

Nacsa Lőrinc (KDNP) azt mondta, hogy két héttel ezelőtt a parlament hosszú vitát folytatott az uniós források felhasználásáról és akkor az ellenzék számos alaptalan, hazug állítást tett.
A Jobbik EP-képviselője, Gyöngyösi Márton folyamatosan azt követeli, hogy zárják ki Magyarországot az uniós források felhasználásából és sürgeti a jogállamisági mechanizmus beindítását – jelentette ki.

A “jogállamisági mechanizmusnak nevezett politikai bunkósbotba” olyan ideológiai vitákat szuszakolnak bele, amiknek semmi köze az eredeti javaslathoz – érvelt.
A Magyarországot megbüntetni akarók csoportja, élükön a magyar baloldali EP-képviselőkkel azon ügyködik, hogy az ország forrásokat veszítsen – állította a politikus.
Az ellenzék a magyar családoktól, vállalkozásoktól, a magyar emberek jólétét szolgáló beruházásoktól és fejlesztésektől venne el pénzt – jelentette ki.

MSZP: az uniós pénz felhasználásának komoly szabályai vannak

Molnár Gyula (MSZP) azt mondta, a kormány elfelejtett egy igazi, működőképes, modern Magyarországot csinálni. Betonba fektették a pénzek jelentős részét, virtuális fejlesztéseket csináltak. A felszólaló azt kérte, mondják el neki, melyik az az iparág, amelyik nem összeszereléssel foglalkozik, hanem valóban a fejlesztések irányába megy.
A következő hét esztendőben el fog dőlni, hogy Magyarország végleg lemarad attól a világtól, amelyik komoly tempóban halad, vagy pedig képes lesz nagyot lépni előre – ismertette véleményét.
Az uniós pénz felhasználásának komoly szabályai vannak, a kormánynak konzultálnia kell azokkal, akik felé a források irányulnak – fogalmazott.

Fidesz-KDNP: ha elfogadják a javaslatot, az segít megvédeni a magyar szabadságot

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője elmondta, Magyarországnak a következő uniós költségvetésbe a mostani 7,2 milliárd euró helyett 10,9 milliárd eurót kell befizetnie. Szerinte Magyarország erősödik és a nagyobb befizetendő összeg azt jelenti, hogy erről az erősödésről “papírunk is van”.

Véleménye szerint a kormány az elmúlt tíz évben a polgárok gyarapodására próbálta fordítani az uniós forrásokat. Több adatot is ismertetett, a munkahelyek növekvő számát, a csökkenő munkanélküliségi adatokat, a GDP emelkedését, a növekvő minimál- és átlagbért.

A politikus felszólalásában kitért arra, hogy a Jobbik, a DK, az MSZP és a Momentum EP-képviselői hosszú éveken át azért dolgoztak, hogy minél kevesebb pénz jusson Magyarországnak. Deutsch Tamás ezt “előre kitervelt politikai haszonszerzésnek” nevezte. Vitatta azokat az állításokat is, miszerint nem folynak egyeztetések a források felhasználásáról. “Ne csináljunk már Krisztusból bohócot” – fogalmazott, jelezve: széles körű egyeztetések folynak.

Beszélt “a jogállamiságinak hazudott mechanizmusról” is. Szerinte ezek politikai zsaroló előfeltételek lettek volna: ha egy tagállam a “brüsszeli buboréktól” eltérő álláspontot képvisel, akkor el lehet venni tőle a forrásokat. Hozzátette, minden magyarral azt akarják csinálni, mint amit Petry Zsolttal csináltak: elmondja a véleményét és annak durva következménye lesz.

Közölte, ha elfogadja az Országgyűlés a törvényjavaslatot, akkor az segít a magyar szabadságot megvédeni.

(MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük