Kis híján agyonverte ismerősét

Rendőrség

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint bántalmazta ismerősét Tiszacsegén.
A nyomozás adatai szerint 2016. szeptember 4-én két férfi egy tiszacsegei vendéglátóhelyen összeszólalkozott, ezt követően a szóváltás az utcán már verekedésig fajult. A dulakodás közben a 33 éves sértett a földre esett, majd ekkor a 45 éves T. Attila a férfi fejét több alkalommal az aszfaltba ütötte. Az elkövető a bántalmazást követően egy ismerősét megkérte, hogy gépkocsijával vigye haza.

Az esetről a szórakozóhely egyik vendége értesítette a mentőket és a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Attilát, akit tiszadadai otthonából állítottak elő a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az eljáró nyomozási bíró 2016. szeptember 6-án elrendelt.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a sértettnek olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy csak a véletlennek köszönhetően nem vesztette életét a bántalmazás következtében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsítottal szemben emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2017. március 20-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a főügyészség részére.