Nemzetközi bűnszervezetet számoltak fel Sopronban

Rendőrség

Két megyében, 11 helyszínen, 300 rendőr akciózott.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály győri osztálya büntetőeljárást folytat bűnszövetségben, jelentős értékre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt Kristijan S. és társai ellen.

A Soproni Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya még 2020 májusában olyan információt kapott, mely szerint Sopron belvárosának egyik lakásához tartozó postaládáját kábítószer érékesítésére használják. A jelzést követően a rendőrkapitányság felderítői beazonosították a postaládához tartozó lakás bérlőjét és vevőkörét, majd 2020. november 24-én elfogták a kábítószer terjesztésével foglalkozó gyanúsítottakat. A házkutatás során különösen jelentős mennyiségű extasytablettát foglaltak le, továbbá kis mennyiségben marihuánát és amfetamint.

A nyomozók széleskörű adatgyűjtés során beazonosították a kábítószer-terjesztők beszerzési forrását. S. Csabáról kiderült: először havi, majd heti rendszerességgel több kilogramm kábítószerrel látta el dílereit. A hálózat tagjai a Dunántúlon legalább öt megyében értékesítették a kábítószert, főleg marihuánát és kisebb mennyiségben amfetamint, így 2020 nyarától legalább 100 kilogramm kábítószer szervezett értékesítéséért felelősek.

Az már idén januárban körvonalazódott, hogy S. Csaba a kábítószert külföldi kapcsolatán keresztül szerzi be, majd szállítja Magyarországra. Így a nyomozásba bekapcsolódott a KR NNI, valamint bűnügyi együttműködés keretében közös felderítő munkát folytatott a Győr-Moson-Sopron és a Zala Megyei Rendőr-főkapitánysággal.

A bűnszervezeten 2021. április 28-án hajnalban ütöttek rajta a rendőrök. A KR NNI koordinálásával a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Göcsej MEKTA alegysége, valamint a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ több műveleti egysége csapott le egyszerre Sopronban nyolc, míg Zala megyében két helyszínen, ahol elfogták a bűnszervezet közép és felső szintjén elhelyezkedő valamennyi kábítószer-terjesztőt.

A közös művelet délutánján a KR NNI és a TEK beazonosította, majd elfogta a bűnszervezet albán származású, koszovói vezetőjét, Kristijan S.-t, akinek a búvóhelyén 5 kilogramm marihuánát, 1,5 kilogramm amfetamint és több ezer euró készpénzt foglalt le a nyomozó hatóság.

Az összehangolt akcióban 10 kilogramm különböző fajtájú kábítószert, vagyonvisszaszerzés keretében pedig több nagy értékű gépjárművet, készpénzt, ékszereket és órákat foglaltak le a nyomozók. A KR NNI 9 főt bűnszövetségben, jelentős értékre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít, és kezdeményezte valamennyiük letartóztatását, amit a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelt.