Elhelyezték a Sopron Rendészeti Integrált Központ új épületének alapkövét

Rendőrség

Széleskörű összefogásnak köszönhetően a jövőben a soproni rendvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokat ellátó szervezetek egy egységes épületkomplexumban végezhetik munkájukat a hatékony és konstruktív együttműködés jegyében. A nagyszabású beruházás első ünnepélyes mozzanatára ma délelőtt került sor. Az időkapszulát és az ingatlan alapkövét dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Barcza Attila, országgyűlési képviselő és dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere helyezte el a fejlesztésben érintett szervezetek vezetőinek jelenlétében.

Korszerű, energiahatékony és a modern kor vívmányainak megfelelő integrált központ kialakítása veszi kezdetét Sopronban. Az objektum jövő évtől – lehetőséget biztosítva egy átfogó fejlesztési program megvalósulásának – a Soproni Rendőrkapitányság és a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség közös bázisa lesz, de helyet kapnak itt az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Nemzeti Védelmi Szolgálat területi kirendeltségei is. Az építkezés több mint 10,3 milliárd forintból valósul meg, az átadás határideje 2022. március 31.

A zöldmezős beruházásként megvalósuló fejlesztés közös együttműködés eredménye: a magyar állam tulajdonában, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonkezelésében lévő földterületen való építkezés összhangban áll Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának rehabilitációs terveivel, így elkezdődhet a 21. századi elvásároknak megfelelő objektum megvalósítása.

A rendvédelmi szervek nagy örömmel fogadták a korszerűsítést, tekintve, hogy mind a Soproni Rendőrkapitányság jelenlegi két különálló épülete, mind a Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Soproni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság elhelyezésére szolgáló laktanya felett eljárt már az idő: sem a megnövekedett technikai igényeket, sem a szakmai elvárásokat nem tudják már megfelelő színvonalon biztosítani. A korszerű energiahatékonysági alapelveknek megfelelően az energiaellátás támogatására napelemeket telepítenek az épületre, a fűtési-hűtési rendszer modern levegő-víz hőszivattyúk alkalmazásával valósul majd meg. Valamennyi szint akadálymentes lesz.

Az épület alagsorában fedett lőtér létesül, illetve az állomány sportolási lehetőségét megteremtve, konditermet alakítanak ki. A belső udvaron sportpálya és a tűzoltóság számára egy speciális gyakorlópálya is helyet kap mászófallal, míg a szolgálati gépkocsik részére egy kétállásos autómosó, valamint több mint száz parkolóhely, melyek jelentős részét egy mélygarázsban alakítják ki. A terveket a H-BON Mérnöki Iroda Kft. készítette, míg a kivitelező a West Hungária Bau Kft.

Az integrált központ a városban működő rendészeti szervek hatékony munkavégzését elősegítve, európai színvonalú körülményeket teremt az állomány részére, biztosítva ezzel a lakosok kulturált ügyintézési lehetőségét is.