A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség 3 napon belül bíróság elé állította a közfeladatot ellátó, valamint a – részben külföldi – hivatalos személy elleni erőszak bűntettét elkövető román férfit. A vonaton jegy nélkül utazó férfi először a jegyvizsgálóra, majd a rendőrökre támadt.
A harmincas évei elején járó férfi 2023. november 12-én, este, a Magyarországon Hegyeshalom felől Budapest irányába közlekedő nemzetközi személyszállító vonaton menetjegy nélkül utazott. A tényállás szerint a jegyvizsgáló kérte a férfi jegyét, ám azzal az utas nem rendelkezett, és a helyben történő megváltásra sem volt hajlandó. A kalauz közölte, hogy a szerelvényről Mosonmagyaróváron le kell szállnia, amelyet a férfi tudomásul vett.
A jegyvizsgáló ezt követően a nemzetközi vonatkísérő közös szolgálatot ellátó rendőröktől – a Készenléti Rendőrség állományába tartozó, valamint az osztrák és a német rendőrség részéről szolgálatot teljesítő, összesen hat hivatalos személytől – a jeggyel nem rendelkező személy utazásának megszakítása érdekében segítséget kért. Az egyik magyar rendőr a férfit igazoltatta és közölte vele, hogy a érvényes jegy hiányában a következő állomáson le kell szállnia. Mosonmagyaróvár állomásra beérkezve a rendőr ismételten a szerelvény elhagyására szólította fel a férfit, aki az egyenruhás és a jegyvizsgáló kíséretében leszállt a vonatról.
A leszállást követően a férfi szembe fordulva a rendőrrel, annak válla felett, kétszer a mögötte álló jegyvizsgáló arca felé köpött, és román nyelven kiabált. Ezt látva a vonaton tartózkodó, szolgálatot teljesítő további 5 rendőr is leszállt, a férfit körbevették, és annak megakadályozása érdekében, hogy a szerelvényre visszaszálljon, az aluljáró felé kísérték. A férfi vissza akart szállni a vonatra, ezért az egyik osztrák rendőrt meglökte, és a szerelvény felé futott. A férfi felszólításra sem állt meg, majd a könyökével a közvetlenül mögötte haladó magyar rendőr irányába ütött, de nem találta el.
A nyomozó ügyészség az őrizetben lévő elkövetőt gyorsított eljárásban a mai napon a Mosonmagyaróvári Járásbíróság elé állította, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre, és meghatározott időre utasítsa ki Magyarország területéről.