Itthon kapott ki a Loki a Vasastól

Sport

A listavezető Vasas FC 2-1-re győzött a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 13. fordulójában.
OTP Bank Liga, 13. forduló: Debreceni VSC-Vasas FC 1-2 (0-1)
——————————– Debrecen, 3800 néző, v.: Erdős gólszerzők: Holman (51.), illetve Murka (45.), Saglik (66.) sárga lap: Castillion (71.), illetve Manjekar (95.)
DVSC: —–
Danilovic – Jovanovic (Horváth Zs., 78.), Mészáros N., Brkovic, Bobko – Filip, Tőzsér – Könyves (Castillion, 65.), Holman, Szakály P. (K. Mészáros, 63.) – Vittek
Vasas:
——- Nagy G – Korcsmár, Debreceni, Ristevski, Burmeister – Murka, Kleisz, Czvitkovics (Manjekar, 72.), Hangya – Pavlov (Kulcsár T., 92.), Saglik (Osváth, 86.)
Eseménytelen első félórát láthatott a közönség, helyzetek, sőt kapura lövés nélkül. Az utolsó negyedórában aztán megélénkült a játék, és előbb kimaradt egy debreceni ziccer, majd a végén Murka Benedek révén megszerezte a vezetést a listavezető.

A második félidőt lendületesen kezdték a hazaiak, s ennek rövidesen eredménye is lett, hiszen néhány perc elteltével egyenlítettek. Hamar visszavette azonban a vezetést a Vasas, amely a folytatásban ugyan időnkét beszorult a saját kapuja elé, de ellentámadásaival többször is veszélyes helyzetet alakított ki. A DVSC hiába játszott fölényben, a hajrában a legnagyobb lehetőségét is kihagyta, és így a szezonban már harmadik vereséget szenvedte el hazai pályán.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
Videoton FC-Paksi FC 5-1
MTK Budapest-Gyirmót FC 1-0
Újpest FC-Diósgyőri VTK 4-4
Ferencváros-Budapest Honvéd 3-2
Mezőkövesd Zsóry FC-Swietelsky Haladás 3-0
Debreceni VSC-Vasas FC 1-2

A tabella:
1. Vasas 13 9 1 3 21-10 28 pont
2. Videoton FC 13 7 2 4 29-15 23
3. Ferencváros 13 6 4 3 25-18 22
4. Swietelsky-Haladás 13 6 3 4 16-15 21
5. Budapest Honvéd 13 5 3 5 20-14 18
6. Újpest FC 13 4 5 4 21-20 17
7. Mezőkövesd Zsóry FC 13 4 4 5 15-19 16
8. MTK Budapest 13 4 4 5 8-14 16
9. Debreceni VSC 13 4 3 6 17-20 15
10. Gyirmót FC 13 3 4 6 6-16 13
11. Diósgyőri VTK 13 3 3 7 17-27 12
12. Paksi FC 13 2 6 5 11-18 12

A 14. forduló programja:
október 29., szombat:
Budapest Honvéd-Swietelsky Haladás 15.30
Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TE 17.30
Paksi FC-Újpest FC 18.00
Vasas FC-Videoton FC 18.00
Gyirmót FC-Debreceni VSC 18.00
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 18.00