Nemzetek Ligája - Magyarország-Anglia

A BBC újságírói magyar gyerekek homofób és rasszista pfújolásáról számoltak be Angliában

Sport

Bravúros győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen tegnap este a Nemzetek Ligájában.
A magyar válogatott rászolgált a sikerre, hiszen felvette a kesztyűt az EB-döntős angolok ellen. Szépen és hatékonyan játszottak, és egy kis szerencsével több gólt is szerezhettek volna.


A BBC is méltatta a magyar válogatott játékát. A meccs embere, Szoboszlai Dominik mellett Loic Nego és a Szoboszlai által értékesített, győzelmet érő büntetőt kiharcoló Nagy Zsolt játékát emeli ki a brit sajtó. A meccs hivatalosan zártkapus mérkőzés volt, de 30 ezer 14 éven aluli gyerek és felnőtt kísérőik részt vehettek a mérkőzésen.

Viszont nemcsak a játékról írt a BBC, hanem arról is, hogy szerintük tisztán hallható volt a mérkőzés kezdete előtt, hogy pfújolták az angol játékosokat. Az angol játékosok gyorsan felálltak de mindenhol hallható volt az a rasszista, homofób pfújolás, ami miatt korábban a magyar válogatottat zártkapus mérkőzésre büntették – jegyzi meg ironikusan a BBC. Az angolok szövetségi kapitánya Gareth Southgate szerint ők a térdeléssel próbálják nevelni az embereket világszerte. A felnőttek ezzel mutatnak példát a fiatalabbaknak.

Szalai Ádám már a tizedik az örökrangsorban