Győzelmének köszönhetően csoportgyőztesként jutott ki az EB-re a magyar labdarúgó-válogatott

Sport

A magyar labdarúgó-válogatott a második félidőben hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a vendég montenegrói csapatot a vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportelsőként végzett és a második kalapból várhatja december 2-án a jövő évi kontinensviadal hamburgi sorsolást.

A magyar drukkerek nagy lelkesedéssel és élőképpel fogadták az Eb-re kijutott nemzeti együttest: az egyik kapu mögötti lelátón a magyar zászló rajzolódott ki azzal az üzenettel, hogy “irány az Eb”. Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat vezetett ígéretes támadásokat, de a védelmek rendre menteni tudtak, mielőtt gólhelyzet alakult volna ki, így bár komoly izgalmak nem voltak, de küzdelmes játék zajlott a pályán. A magyarok jóval többet birtokolták a labdát, de mezőnyfölényük lehetőségekben nem nyilvánult meg, az első félórában egyetlen kaput eltaláló lövés sem volt. Az első tíz percet leszámítva csendesen csordogáló mérkőzést láthatott a közönség úgy, hogy a magyarok kontrollálták a játék menetét. A 36. percben Camaj baloldali beadását Jovetic fejelte középre Rubezichez, aki közelről a kapu bal oldalába bólintott,így az első kapura lövésükből vezetést szereztek a montenegróiak.  A bekapott gól nagyobb erőbedobásra sarkallta a magyar csapatot, amely a szünet előtti percekben nagyobb nyomást helyezett ellenfelére, ekkor már helyzete is volt, de Gazdag nem találta el a kaput.

Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott játékosa (b) gólt rúg, mögötte Slobodan Rubezic, a montenegrói csapat játékosa a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország – Montenegró mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. MTI/Kovács Tamás

Marco Rossi szövetségi kapitány kettős cserével próbálta frissíteni a csapatát, amely a térfélcserét követően ott folytatta, ahol az első félidőt abbahagyta, azaz támadólag lépett fel, de a vendégvédelem állta a sarat. A montenegróiak a második félidő elejétől minden alkalmat megragadtak, hogy húzzák az időt és tördeljék a játékot, hogy a magyarok lendületét megtörjék. Rossi tanítványainak hiába volt több mint tíz lövése, először a 63. percben találták el a kaput, de Ádám kísérlete csemege volt montenegrói kapuba becserélt Djukicnak. Néhány perccel később viszont Szoboszlai ismét igazolta világklasszisát, előbb egy cselsorozat végén három embert kicselezett és  a 67. percben gólt lőtt.

A gólszerző Nagy Ádámnak (j3) gratulálnak csapattársai a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország – Montenegró mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. A nemzeti együttes 3-1-ra nyert, így csoportelsőként jutott ki a jövő évi németországi Eb-re. MTI/Kovács Tamás

A 68. percben Ádám Martin passzolt Szoboszlai elé, aki egy percen belül újra gólt lőtt. Miközben a magyarok két perc alatt fordítottak, a montenegróiak értesültek arról, hogy győzelemmel kijutnának az Eb-re, mert a csoport másik találkozóján vesztésre álltak a szerbek. A vendégek így elszántan rohamozni kezdtek, de Dibusz ihletett formában védett, legalább négy-öt bravúrja volt, amivel megőrizte a magyar válogatott számára a minimális előnyt. A slusszpoén sem maradt el, ugyanis a ráadásban a nemzeti együttes legtapasztaltabb játékosa, Nagy Ádám Szoboszlai Dominik szabadrúgása után a lepaattanót belőtte a 93. percben. Nagy Ádám a 77. fellépésén másodjára volt eredményes címeres mezben.

Lang Ádám (k) és Nagy Ádám (b), a magyar, valamint Stevan Jovetic, a montenegrói válogatott játékosa (j) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország – Montenegró mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. MTI/Hegedüs Róbert

A lefújást követően a közönség hosszasan ünnepelte az Eb-re veretlenül és csoportelsőként kijutott válogatottat, amellyel közösen elénekelte a Himnuszt. Szoboszlai Dominik és Marco Rossi is köszönetet mondott a szurkolóknak.

A telt házas Puskás Arénában aratott sikernek köszönhetően a nemzeti együttes immár 12 találkozó óta nem talált legyőzőre – legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között volt ilyen jó sorozata – és 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet.

A győztes magyar válogatott tagjai ünnepelnek a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország – Montenegró mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. A nemzeti együttes 3-1-ra nyert, így csoportelsőként jutott ki a jövő évi németországi Eb-re. MTI/Kovács Tamás

Eb-selejtező, G csoport, 10. (utolsó) forduló:
Magyarország-Montenegró 3-1 (0-1)

Puskás Aréna, 65 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
gólszerzők: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (93.), illetve Rubezic (36.)
sárga lap: Szoboszlai (26.), Gazdag (35.), Dibusz (78.), Nagy Zs. (87.), illetve Camaj (13.), Savic (18.), Rubezic (34.), Vesovic (47.), Vujacic (70.), Raickovic (88.), Kuc (92.)

Magyarország:
Dibusz – Balogh, Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 94.), Styles (Horváth K., 64.), Nagy Zs. – Gazdag (Kalmár, a szünetben), Szoboszlai – Ádám (Németh A., 78.)

Montenegró:
Mijatovic (Djukic, 58.) – Rubezic (Raickovic, 76.), Savic, Vujacic – Vesovic (M. Vukcevic, 55.), Jankovic (Radulovic, 70.), Kuc, Camaj (Krstovic, 70.), A. Vukcevic – Osmajic, Jovetic