EP: fel kell lépni a sajtószabadságot fenyegető veszélyek ellen

Világ

A tagállamoknak biztonságos jogi környezetet kell létrehozniuk az újságírók számára, az Európai Bizottságnak pedig az uniós költségvetésen belül biztosítani kell a tömegtájékoztatás sokszínűségét és szabadságát megfigyelő központ támogatását – közölték állásfoglalásukban az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön.

Az uniós parlament brüsszeli kétnapos plenáris ülésének zárónapján elfogadott állásfoglalásában a képviselők arra kérték a tagállamokat, hogy erősítsék meg a közszolgáltatók és az oknyomozó újságírás számára nyújtott pénzügyi támogatásukat anélkül, hogy a szerkesztőségek munkájába beavatkoznának, valamint azt javasolták, hogy rendszeresen ellenőrizzék a médiatulajdonosokhoz jutó közpénzeket.

Kijelentették, a tagállamoknak az újságíró szervezetekkel együttműködve létre kell hozniuk egy független és pártatlan szabályozói szervet, amely nemzeti szinten foglalkozik az újságírókkal szembeni erőszak és fenyegetések figyelésével, dokumentálásával és bejelentésével. A fenyegetett újságíróknak az öncenzúra elkerülése érdekében megfelelő jogi védelemre kell tudniuk támaszkodni – húzták alá.

Az állásfoglalás szerint a média függetlenségét és szabad munkáját veszélyeztető jelenségek egyre aggasztóbb méretet öltenek, ezért olyan jogszabályokat kell kidolgozni, amelyek az emberi méltóságot egyértelműen sértő tartalmak felfedezésére, jelzésére és a közösségi médiából történő eltávolítására irányulnak.

A szöveg arra is emlékeztet, hogy az álhír fogalmát sohasem szabad felhasználni a nyilvánosság médiába vetett bizalmának aláásására, sem pedig a kritikus vélemények hitelrontására, vagy bűncselekménnyé nyilvánítására. Az objektív tájékoztatás elősegítése érdekében az EP képviselői a közösségi médiát üzemeltető vállalatokat és az online platformokat olyan eszközök kifejlesztésére szólították fel, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára az álhírek jelzését és megjelölését a gyors helyesbítés megkönnyítése érdekében.

Az uniós parlament végezetül felszólította az uniós bizottságot, hogy olyan irányelvet terjesszen elő, amely megvédi a független médiumokat az elhallgattatásuk vagy megfélemlítésük céljából indított perektől.