InterTalent UNIDEB – a fiatal tehetségekért

Egyetem

A tehetséggondozás támogatását és a határon túli magyar intézményekkel való kapcsolattartást egyaránt erősíti az InterTalent konferencia.

Fontos küldetésének tartja a tehetséggondozás támogatását és a határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel való szoros kapcsolattartást is a Debreceni Egyetem. Mindez egyidejűleg valósul meg a Nemzetközi Tehetséggondozási Konferencia keretében, amelyen 6 ország 13 intézményének 85 hallgatója vesz részt a Debreceni Egyetemen.

– Ha tehetségesek, jobbak az átlagnál, emellett még kreatívak is és az elhivatottságuk is megvan, akkor tudják mindezt valami olyan dolog szolgálatába állítani, ami hasznos Magyarországnak, annak az országnak, amelyik 14 Nobel-díjast adott a világnak – mondta köszöntőjében a rendezvény megnyitóján Szilvássy Zoltán rektor.

A konferencia célja, hogy a felsőoktatási intézmények főiskolai, egyetemi és PhD-hallgatói a tehetséggondozás keretében már a képzés ideje alatt lehetőséget kapjanak a szakmai bemutatkozásra, széles körű gondolatcserére, hazai és nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítésére.

– Debrecen a hazai tehetséggondozás fellegvára, hiszen évtizedek óta sikeresen működik a DETEP – a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja –, ami az alap-, a mester- és a doktori képzés során támogatja a kiemelkedő teljesítményű hallgatókat – hangsúlyozta a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

– Ma már interdiszciplináris módon kell a viszonyulni a tudományokhoz, amihez elengedhetetlen a személyes találkozás és konzultáció, erre pedig remek alkalmat teremt az Intertalent Unideb – fogalmazott Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

A rendezvény egyben lehetőséget nyújt arra is, hogy a magyar és a határon túli felsőoktatási tehetséggondozás helyzetéről, eredményeiről, problémáiról plenáris ülésen tájékozódjanak a résztvevők. Mindkét terület támogatását kiemelt feladatának tartja a Debreceni Egyetem.

– Ez a tevékenység szinte indulása óta jellemzi az intézményt, hiszen az egyetemes magyarság erősödésének fontos eleme a felsőoktatási kapcsolatrendszer folyamatos ápolása, bővítése és fenntartása – hangsúlyozta Jávor András általános rektorhelyettes.

– Fontos, hogy a tehetséges fiatalokat otthon tudjuk tartani, mert ezzel is hozzájárulhatnak Erdély és Székelyföld fejlődéséhez. Támogatásával a Debreceni Egyetem is segíti régiónkat ebben – mondta Dávid László, a Sapientia Egyetem rektora.

A kétnapos eseményen a valamennyi tudományterületet lefedő 8 szekcióban 85 hallgató mutatkozik be előadásával a következő intézményekből: Nyíregyházi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Pannon Egyetem, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem, Babes-Bolyai Tudományegyetem, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Konstantin Filozófus Egyetem, Marosvásár-helyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Selye János Egyetem, Ungvári Nemzeti Egyetem és Újvidéki Egyetem. Utóbbi első alkalommal vesz részt a Debreceni Egyetem programján.

A konferencia április 7-én koncerttel, majd az egyetemi tudományos körök bemutatkozásával kezdődött, 8-án pedig a plenáris és tudományos előadásokkal folytatódott. Az elhangzó előadások anyagát a rendezvényt követően CD kiadványban jelenteti meg a Debreceni Egyetem.

A konferencia megrendezését a Debreceni Egyetem az NTP-FKT-M-15-0005 azonosító számú nyertes pályázatból finanszírozza.