Budapesten forgalomba álltak az új Mercedes buszok

Helyi hírek

Új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok állnak forgalomba Budapesten, az első tizenhat leszállított járművet Karácsony Gergely főpolgármester adta át hétfőn.

Karácsony Gergely közölte, az átadott buszok a ma elérhető, legkörnyezetbarátabb járművek. Ezek végső összeszerelését Magyarországon végezték. A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy még ebben a ciklusban elektromos buszokkal tudják majd bővíteni Budapest járműparkját.

A Törökországban gyártott Conecto Next Generation típus egy korábbi széria teljesen újratervezett változata, amely mindössze másfél éve érhető el a piacon. A most leszállított autóbuszok a 12,13 méter hosszú szóló, illetve a 18,12 méter hosszú csuklós járművek esetében is a típushoz elérhető legerősebb motorral vannak felszerelve, a szólókban 7,7 literes, 299 lóerős OM 936, a csuklósokban pedig 10,7 literes, 360 lóerős OM 470 típusú dízelmotor dolgozik, amelyek a jelenleg érvényben lévő legmagasabb Euro 6d-Temp környezetvédelmi besorolással rendelkeznek.

Az erőátvitelről mindkét típus esetében négyfokozatú Voith DIWA 6 automata sebességváltó gondoskodik. Az új buszok nem csak a társaság buszállományát fiatalítják, hanem tovább javítva a flotta szén-dioxid kibocsátási mutatóit a főváros levegőjének minőségét is javítják. A járművekbe a legnagyobb választható teljesítményű klímaberendezés került, ami várhatóan a legnagyobb kánikula idején is komfortos szinten tartja az utastér hőmérsékletét.

A nagyméretű eltolható ablakok a tavaszi és őszi átmeneti időszakokban segítik a szellőzését.  A szóló járművek 108, a csuklósok pedig 152 személy elszállítására képesek.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta: összesen negyven új generációs Mercedes busz érkezik, ezek a legkorszerűbb EURO 6-os motorral és klímaberendezéssel vannak ellátva. A most leszállított autóbuszok az 1999-ben és 2001-ben gyártott Ikarus 412-eseket váltják, és Budapest déli térségében fognak forgalomba állni.

 

Fotó: MTI / Kovács Tamás